Újabb családi dráma Affleckéknél – most komolyan, mi történik?

Kitti

Az Affleck család nehéz időszakon van túl.

Olvasd el ezt is!
Felpörögtek az események: Ben Affleck már össze is költözött új kedvesével

Az senkinek sem újdonság, hogy Ben Affleck megcsalta Jennifer Garnert, s először szakítottak, aztán megpróbálták újra, de Jen mégsem tudott továbblépni, így válás lett a vége, Bennek pedig már új barátnője van. De nem ő az egyedüli a családban, akinek véget ért egy hosszú kapcsolata.

Olvasd el ezt is!
Ben Affleck máris változtatni akar valamit új barátnőjén: kiderült, mit nem tűr el a színész

Casey Affleck és Summer Phoenix is benyújtották a válókeresetet. Tavaly már különköltöztek, de ezt nem véglegesítették, hiszen mindketten szerették volna újra megpróbálni, és két közös gyermekük is van, ami igencsak motiválta őket erre. De nem sikerült megoldani a problémáikat, és az összeegyeztethetetlen ellentétekre hivatkozva a házasságuk befejezése mellett döntöttek.

forrás: Getty Images

Ők még 1995-ben ismerkedtek meg, amikor a tesóik, Ben Affleck és Joaquin Phoenix együtt dolgoztak, majd hosszú ideig jártak, és 2006-ban házasodtak össze. Hatalmas szerelem volt, de ez már a múlté. Nagyon sajnáljuk!


Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Így változtak meg a sztárok tetoválásai a szakítás után