Alicia Keys stílust váltott: neonszínűre festette sötétbarna haját

Getty Images
Kerekes Vivien

Az énekesnő nagyon merész frizurát próbált ki!

Alicia Keys nem tartozik azon hírességek közé, akik állandóan csak a külsejükkel foglalkoznak, az egyszer biztos. Az énekesnő ugyanis több mint egy éve hadat üzent a kozmetikumoknak, és kijelentette, hogy nem hajlandó sminket viselni. Azóta pedig nem sokszor kaptuk rajta azon, hogy festett szempillával vagy tusvonallal a szemhéján készült volna róla fotó. Sőt, még a vörös szőnyegen is bevállalta, hogy természetes külsővel tündököljön egész este!

Olvasd el ezt is!
Mila Kunis megvált jellegzetes frizurájától: teljesen más hajjal hódít

Most sem sminkje miatt került középpontba, hanem valami egészen más dolog változott meg a külsején. Alicia ugyanis ikonikus, sötétbarna haját befestette, méghozzá élénk neonszínűre! A haja mostantól a narancssárga és a rózsaszín keverékében tündököl, ráadásul még az apró fonatokat is bevállalta, amitől igazán nyárias lett a stílusa.

A rajongóknak nagyon tetszik a váltás, rengetegen dicsérték meg Aliciát a merész változtatás miatt, és szerintük ez tökéletes választás a nyári szezonra.

Olvasd el ezt is!
Neki aztán nem kell félnie a paparazziktól! Sia felismerhetetlen az új frizurájával – FRISS FOTÓK

Te is gondolkodtál már extrémebb frizuraváltáson? Ezek a fotók biztosan meghozzák a kedvedet hozzá!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 extrém frizura váltás, ami arra inspirál, hogy vadi új séród legyen