A lelki erőszak néha még fájdalmasabb is, mint a testi

Izabella

Rengeteg nőt érint, de sokan beszélni sem mernek róla.

Nők millióit bántalmazzák családon belül, testi vagy lelki eszközökkel, azonban a legtöbben nem mernek vagy nem tudnak tenni ellene. Sokan közülük nem is ismerik fel, hogy lelki terror áldozatai, de közben mégis rettentő mély nyomot hagy bennük az ellenük elkövetett cselekménysorozat.

Az érzelmi terror miatt soha nincsenek kék-zöld foltok a nőkön, de a lelki nyomok sokkal tovább megmaradnak.

Honnan ismerhető fel a lelki terror?

Sajnos sok nő nem is érzékeli, ha lelki erőszaknak van kitéve. Gyakran azt hiszik, teljesen normális dolog, ha párjuk megfenyegeti, hogy megveri, ha lealacsonyítja, rendszeresen szidja egyes tulajdonságait, uralkodni akar felette, megfosztja saját személyiségétől, állandóan oktalanul vádaskodik, manipulálja. Az érzelmi terrort alkalmazók gyakran tagadják tetteiket, és úgy tesznek, mintha a világ legnormálisabb dolga lenne állandóan gyalázni párjukat.

Gyakran dühösek, üvöltenek, rettegésben tartják áldozatukat, majd ezek a kitörések gyorsan elmúlnak, de általában még dühük okát a másik félre fogják.

Áldozataikat elszigetelik családjuktól, barátaiktól, hogy ne kapjanak segítséget. Eszközük erre leggyakrabban az, hogy elérik, hogy az áldozat saját maga vesszen össze valami miatt a hozzá közel állókkal.

A terrort átélők, amennyiben rájönnek, hogy ebben élnek, rejtegetik párjuk súlyos cselekedeteit, úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, és hagyják, hogy önbecsülésüket a földbe tiporják. Nos, a terrorizálók célja pontosan ez. Innentől kezdve teljes mértékben irányíthatják partnerüket.

Jellemző a folyamatos ellenőrzés is, sehova nem engedi az erőszakos fél a másikat egyedül, telefonját, egyéb eszközeit átnézi, faggatózik, kutakodik.

Olvasd el ezt is!
A JOY-Tündér ismét segít: A nőket és gyerekeket ért erőszak elleni harcot támogatod a májusi JOY megvásárlásával

Segíts te is!


A JOY-Tündér idén a nőket ért erőszak elleni küzdelem mellé állt. Az Ezer Lámpás Éjszakája az idei évben a nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekedetek ellen is felszólal. A fiatalkorú vagy felnőtt korú nőket ért bántalmazásokra vonatkozóan nincsenek megbízható statisztikai adatok, hiszen az áldozatok sok esetben nem merik feltárni az erőszakos cselekményt. Hazánkban több mint 1 000 000 nő szenvedett el fizikai bántalmazást, szexuális erőszakot vagy mindkettőt 15 éves kora után. Tegyünk azért, hogy minél kevesebbekkel forduljon ez elő! Az Európai Unió 2017-re a Nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem évét hirdette meg, amelyhez az Ezer Lámpás Éjszakája is csatlakozik.

Idén tavasszal a JOY Tündér az Ezer Lámpás Éjszakája programot támogatja, minden májusi JOY árából 10 Ft-tal.

Azok, akik lelki terrort alkalmaznak, igyekeznek tudatosan teljesen mást mutatni a külvilág felé. Néha irreálisan drága ajándékokkal halmozzák el az áldozatot, hogy ezzel azt mutassák, ők igazán figyelmes és kedves emberek. Az ismerősök gyakran észre sem veszik a "mosolygó pszichopatát", hiszen másokkal gyakran bűbájos és legszimpatikusabb arcát veszi elő.

Ha az áldozat azt mondja, elhagyja a fenyegető félt, általában válsszul újabb fenyegetéseket kap: verésről, gyilkosságról, öngyilkosságról.

A lelki terrort alkalmazó fél igyekszik még ilyen esetben is a másikat felelőssé tenni.


Ha úgy tűnik, hogy egy ismerősöd ilyen helyzetben van, ne várj tovább, és segíts neki, vagy kérj segítséget szakembertől!