Ez a nő műalkotássá változtatta a bőrbetegségét

V. Zsófi

Csodaszép történet!

Olvasd el ezt is!
Foltos szépség: amit tudnod kell a vitiligo betegségről

Amikor Ashley Soto-t 12 éves korában vitiligoval diagnosztizálták, el akart rejtőzni a világ elől.

Hónapok alatt kiterjedt a teste 75%-ára, és ekkor már csak hosszú ujjú nadrágot és felsőket mert felvenni és nem szívesen ment emberek közé. Azonban mire a tinédzserkora végére ért, a most 21 éves lány úgy döntött, nem akar többé elrejtőzni. Szeretett volna módot találni arra, hogy megszeresse, elfogadja és jól érezze magát a bőrében.

Kisebb kihívásokat állított maga elé és a bőre egyre több részét fedte fel. De akkor látta meg, mennyire gyönyörű is valójában a bőre, amikor körberajzolta a mintákat egy fekete filccel. Így mesélt a The Daily Mailnek az élményről:

Mindig próbáltam pozitívan látni a bőrömet, de nem tudtam, amíg körbe nem rajzoltam. Most azt, amit mások esetleg tökéletlenségnek látnak, valami sokkal gyönyörűbbé és elfogadhatóbbá tettem.

-

Ezután Ashley elkezdett a testén mindenféle műalkotásokat megidézni, például Van Gogh Csillagos éj című képét - közben pedig minden korábbinál jobban megszerette vitiligoját.

Ez aztán a testpozitív történet! Ha tetszenek a képei, itt követheted az Instagramját.