18 óra hardcore éjszakázás után Pásztory Dóra megírja a tapasztalatait az anyaság árnyoldalairól
Gyermeket nevelni a legcsodálatosabb dolog a világon. Nappal. Aztán a sötétség leple borul az elcsigázott szülőkre és a fáradtság jeleit nyomokban sem mutató gyermekre, és elindul az alvásthriller. Már hallottam olyanokról, akiknél ez vígjátékként van feltüntetve a családi műsorfüzetben. Na, ezek nem mi vagyunk.
Nálunk kőkemény horror kezdődik, amikor elüti az óra az este 8-at. Persze pontosan tudom, hogy én vagyok minden baj okozója, a probléma forrása és táplálója, de ettől még nem könnyebb elviselni a helyzetet. Én ugyanis imádok aludni. Gyakorlatilag az életem alvástól alvásig tart, reggel az első gondolatom, hogy mikor aludhatok legközelebb. Igen, én sem értem, hogy bírtam 12 éven keresztül 4:44-kor kelni, hogy odaérjek a fél 6-kor kezdődő úszóedzésre. Azt gondoltam, ennyi idő elég ahhoz, hogy a nehéztüzérséggel bombázott bioritmus végre megadja magát és bagolyról fecskévé transzformálódjon, de ilyen csak valami nagyon elborult fantasy filmben történhet meg, a való életben biztosan nem. Tényleg törögettem az éjfélkor is vígan huhogó énem szárnyait, de hiába.
Pont ezért nem voltak illúzióim a gyerekvállalással kapcsolatban sem, tudtam, hogy ez lesz az Achilles-pontom. Mindenhez, amiben csak hiszek, könyörögtem, hogy jó alvó gyereket pottyantson az ajtónk elé a gólya. Bármit kibírok, bármivel szembeszállok, csak mindezt kialudva tehessem.
A TÖRTÉNET AZ EVAMAGAZIN.HU OLDALRA KATTINTVA FOLYTATÓDIK.
Éva magazin archív