Amikor jobb, ha elengedjük
Szerettem. Szavakat nem találok mennyire szerettem. De csak szerettem. Már nem szeretem. Egyik nap gondoltam egyet és valaki azt javasolta nekem, hogy írjak ki magamból mindent és akkor majd jobb lesz. Nem hittem neki. Micsoda badarság? Hogy is lehetne jobb? Hogy szűnhetne meg az a fájdalom? Kipróbáltam. Hosszú idő elteltével úgy gondolom, ami segít, az az idő. Számtalanszor gondoltam arra, hogy odaadjam neki, vagy el küldjem neki, vagy szimplán csak bedobom a postaládájába. De nem volt rá lehetőségem...
Király Dóra ezt a cikket a JOY gyakornok program pályázati kiírásra küldte.
Itt olvashatjátok:
A levelemben pedig ez állt:
„Lehetséges, hogy ez a levél talán el sem jut hozzád, vagy oda sem adom neked, de ki szeretnék magamból kiadni mindent és a lezáratlan dolgok végére pontot tenni. Sokáig szomorkodtam miattad, amiatt, amit tettel velem és ahogy alakultak a dolgok. Miután itt hagytál, úgy éreztem valami megváltozott. És meg is változott. A padlóra kényszerítettél és ott hagytál, de emellett meg csúnyán meg is bántottál, nem is egyszer hanem sorozatosan. Ezt soha nem fogom neked megbocsátani.
Olyan embernek tartalak, aki megérdemli azt, ahol most van és az idő, hidd el nem a te markodra dolgozik. Úgy gondolom voltak a kapcsolatunkban (már ha annak volt nevezhető) jó pillanataink is, de te rengeteg rosszat okoztál, szörnyű bevallani, de több rosszat, mint jót.
A jó dolgok, amikor órákon át beszélgettünk, amikor csak veled lenni volt jó, csak egymást nézni, a napok, amikor jöttél hozzám és az, ahogy megismertelek és ahogy megkedveltelek.
Viszont a rossz dolgok: az örökös játszmák, a megjátszások, a hazudozás, a kétszínűség, a megalázás, ezeket is bőven kaptam tőled. Ha veled voltam, meg akartam neked felelni és azt akartam, hogy tökéletes legyek neked! De olyan nincs, hogy tökéletes, most már neked van és ennek örülök, hogy megtaláltad a boldogságodat és a szerelmet, mert nekem fontos volt az, hogy te boldog legyél, ellentétben veled!
Neked sem én, sem a boldogságom nem számított! Úgy gondolom és azért írom ezt a levelet neked, hogy tudd és tisztában legyél a dolgokkal. Nem szeretnék nyitott kapukat, lerágott csontokat. Ha beleptél az ajtómon, vagy bent maradsz, vagy kimész, de a küszöbön nem állsz.
Akarok ezzel a levéllel és a mondattal arra utalni, hogy köszönöm neked azt, amire megtanítottál, de szeretném, hogy tudd azt, amit érzek és azt is, hogy ezt a dolgot én lezártnak tekintem.
Velem valahogy mindig másképp viselkedtél, mint másokkal, vagy csak elfogult voltam veled szemben. Igen, az voltam, biztos vagyok benne. Ahogy megismertelek, szép lassan tökéletessé váltál számomra és szerintem Te ezt érezted. Mindig! De a történtek felnyitották a szememet, hogy milyen is vagy te valójában!
Két év alatt egyszer nem találtam meg az összhangot magammal és nem éreztem magam szépnek, jónak, csinosnak, de leginkább boldognak. Úgy gondoltam, nekem ahhoz rád van szükségem, hogy boldog legyek. De nem, magamat sem szerettem, így te sem tudtál engem szeretni.
El nem tudod képzelni, hogy hányszor akartam belelátni az elmédbe, hogy vajon mit gondolsz, mikor ezt teszed, vagy másképp cselekszel. Ha ezt a levelet olvasod, akkor tudd, hogy nagy bátorságra volt szükségem ahhoz, hogy eljuttassam hozzád. Remélem boldog vagy és jól telnek a napjaid! A leckét megtanultam, köszönöm! Vigyázz magadra! A soha nem viszont látásra.”
De nem küldtem el neki. Féltem, szorongtam miatta, de leginkább a választól féltem. A semmitől. Tudtam, hogy érzett valamit, azt viszont nem tudtam, hogy mit. Nap, mint nap ezen gondolkoztam, hogy mit érezhet. Mindig megkérdeztem és nem jött konkrét válasz. Szeret velem lenni, de nem szeret. Érez irántam valamit, de nem tudja mit. Most mit tegyek? Elengedjem, vagy ne adjam fel és várjak? Vártam, vártam és csak vártam, de semmi. Már kezdtem belebolondulni..
1 évvel később
Jött egy üzenet. Tőle. Ha egy évvel előbb ír, azt mondom erre vártam, de már nem. Azt mondta szeret, de én már nem. Az idő segített nekem, az idő mellettem állt. Most már magabiztosnak, csinosnak és kiegyensúlyozottnak érzem magam és tudom, hogy az is vagyok. Nincs szükségem, szavakra, hogy tudjam, milyen vagyok. Ő egy éve boldog volt, most én vagyok a boldog. Nincs szükségem rá, ahhoz hogy boldognak érezzem magam. Szerelmes voltam. De elmúlt, ahogy minden elmúlik.
Történetem tanulsága, hogy tudni kell magunkat elfogadni, olyannak, amilyenek vagyunk, még ha szerelmesek vagyunk is. Nem szabad hagyni, hogy egy olyan ember akit szeretsz, olyanra formáljon, amilyen embert ő akar.
Tanuljuk meg, hogy soha nem szabad hagyni, hogy valaki a padlóra kényszerítsen és utána pláne még ott is hagyjon. Engem ott hagytak. Csak segítséggel tudtam felállni, de sikerült és erős vagyok.
Hogy tetszett?