”Rám illő bélyeggel kell indulnom”

Érezted már, hogy még be se mutatkoztál, a másik máris úgy érzi mindent tud rólad, ott a szemében az összes bélyeg, amiket már jól ismersz… Szőke, „papa pici lánya”, celeb, pestinek vidéki, vidékinek pesti, cuki, kerek, jó kislány, vagy épp nem… A lényeg, hogy ő tudja… Nem szán időt rád, elkönyvel annak, akinek gondol, és már záródik is az ajtó…

Sztereotípiák. Mind találkoztunk már velük, mindannyian hordunk bélyegeket, próbáltunk kitörni skatulyákból, menekülni a gyorsan záródó dobozokból.

Sztereotípia: Gyakorlatilag már azelőtt tudtam, hogy ez lesz az album címe, mielőtt maga a dal megszületett volna. Két lábon járó sztereotípia vagyok az emberek szemében amióta az eszemet tudom, és mióta a reflektorfénybe kerültem ez csak fokozódott. Aztán egyszer betelt a pohár. Elegem lett. Ebből az indulatból született a dal, és aztán egy egész lemez. Jöttek a dalok egymás után, kiírtam magamból mindent, ami az elmúlt években feszített, amit sose tudtam elmondani, talán mert meg se hallgattad volna… Most egy lemezen adom kezedbe az életem, a történeteim, itt van tíz dalban egy lány, aki arra vár, hogy megismerd, hogy lásd őt, annak, aki valójában.

Bábjáték: "Engedj, ne manipulálj, becsuktam az ajtót, magam után”

Ez is én voltam valamikor, a marionett bábú, akit az orránál fogva vezettek, dróton rángattak, irányítottak.

De egy napon elkezdett valami nagyon hiányozni. Én hiányoztam saját magamnak. Vettem hát egy nagy levegőt, és léptem, hogy rátaláljak a Másik énemre “Érzem én, hogy van ott benned valaki más, rossz kezekben fagyott le a realitás” A másik, aki nem biztos, hogy jobb, vagy rosszabb, de benned él, és megfelelés nélküli szabadságra vágyik. Vágytam másra is, ölelésre, melegre, féltőre, biztonságot adóra, de volt idő, mikor nem volt, csak Hideg ölelés: “Ki szeret az lát”

Egy számomra nagyon fontos személynek, közeli családtagomnak írtam ezt a dalt.

Sok seb, fájdalom, fölösleges harc. Ezek a szavak jellemezték a kapcsolatunkat. Ott volt, de mégis borzasztóan hiányzott, és én soha nem mertem ezt kimondani, inkább elkezdtem harcolni, de nem ellene, hanem érte, értünk. Eldobtam mindent, ami fájt és most jó. Nagyon jó.

Ahogyan az is, hogy már nem vagyok a Játékszered:”Jó volt szépen terelt lépre a mesterterv, mindent úgy hittem el, ez már az édenkert” Elhoztam ezekből a rossz kapcsolatokból a tudást, és a hitet, hogy mindezek ellenére létezik az a tiszta és szép, önzetlenül felemelő szeretet. Őrzöm ezt a hitem,

Őrizd meg te is…“ Őrizd meg kérlek az ezerarcú csillogást, ami gyermekként bennünk őszintén ott volt még”

Néha persze azt érzed, hogy hiába a hit, hiába a vágy, már nagyon mélyen vagy a levegőtlen sötétben, és még sehol a

Gyöngy: “Nézd igazgyöngy, amit mindig is vártam"

Voltam ott a mélyben, visszatartott lélegzettel vártam a csodámat, kerestem a gyöngyömet, de nem adtam fel. És amikor elérve a felszínt újra árad a friss levegő, tudod, hogy megérte, hogy vannak csodák, amikért el kell mennünk a saját határainkon túlra, mert amikor megérkeznek, igazgyöngyként ragyognak át a régmúlt nyomasztó sötétjén.

És akkor már nincs más hátra, mint az örömtánc…Szabadon: “Jöjj el értem,kéz a kézben tűnjünk el"

Ez volt az a pillanat, mikor a szövegíróm, Tabár Pisti rémülten hívta a menedzseremet, Anikót, hogy mi történt ezzel a lánnyal, aki eddig csak és kizárólag mély, drámai talán kissé szomorú témákról volt hajlandó énekelni. Anikó diplomatikusan csak annyit mondott, talán most már Más is van a lelkében…

És Te kedves hallgató, aki mostanra a lemez végére értél, ha olvastál a sorok között, már látsz engem, ismered a titkaim, az érzéseim, az utam. Már nem egy sztereotípia vagyok neked, csupán egy egyszerű lány, aki a kezét nyújtja, és reméli, hogy erőt ad neked, hogy te is indulj el az önmagad felé vezető úton.

Ha van kedved kísérj el a következő fejezetben is!

Szeretettel

Laura