Ezt gyűjtöttük a lájkok előtt – kitaláljátok, mit?
Vannak dolgok, amiktől az ember önkéntelenül öregebbnek érzi magát a koránál. Rám ilyen hatással van például, ha eszembe jut a pillanat, amikor bekötötték hozzánk az internetet. Vagy amikor kazettára vettem fel a jó(nak gondolt) számokat a rádióból, hogy később is meg tudjam hallgatni a kedvenceimet. Vagy amikor rádöbbenek, hogy tiniként mit gyűjtöttem. Vajon kitaláljátok?
Felmerül bennem a kérdés, vajon ti őriztek-e egyáltalán emlékeket a levélpapírról. Mert azok, akik már a wifi és az okostelefonok világába születtek bele, nem biztos, hogy tisztában vannak a nyilvánvalóval: nem is olyan régen még kézzel írtuk a leveleket, tollal, papírra. Levelet küldeni pénzbe került, mivel a borítéknak az online tér helyett a valóságban kellett eljutnia A pontból B pontba, azaz egyik postaládából a másikba. Az iskola által szervezett nyári táborból pedig képeslapon juttattam el a szüleimnek azt az infót, hogy jól vagyok – nem a Messengeren. Sőt, akkoriban még mobilom sem volt. Se színes kijelzős, se másmilyen.
Levelezőtárs kerestetik!
Amíg ma egy postaláda javarészt csak hivatalos levelekkel, szórólapokkal és reklámanyagokkal telik meg, addig a tiniéveim alatt rendszeresen landolt benne nekem címzett boríték is. Merthogy volt levelezőtársam, méghozzá nem is egy. Akkoriban a tinimagazinokban volt egy fél oldalt elfoglaló rovat, ahol a hozzám hasonló tinik levelezőtársat kereshettek és találtak is maguknak.