Még a farmer is jobban mutat velük! 5 izgalmas tavaszi cipőtrend, amit alig várunk, hogy viselhessünk

Getty Images/Edward Berthelot
Bíborka

Van a listán olyan, amit akár már most is viselhetsz, de a többihez még várni kell a jó időre.

Bár március elsejével már megérkeztünk a naptári tavasz kezdetéhez, csillagászati szempontból csak március 21. után mondhatjuk ki határozottan, hogy új évszakba léptünk. Meteorológiai szempontból viszont csak akkor kezdődik majd igazán el a hosszú és szürke telet felváltó időszak, amikor végre nem kell vastag rétegeket magunkra öltenünk, amikor elindulunk otthonról.

Olvasd el ezt is!
Olivia Wilde már viseli: az alábbi nadrág-cipő párosítás lesz a tavasz egyik legnagyobb trendje

Bár utóbbi egy kicsit még várat magára, mi már most izgatottan várjuk a tavaszi trendeket, amik az ajtókon kopogtatnak. Cipőtéren sem lesz hiány újdonságból, de szerencsére a jól bevált darabok egy része sem megy sehova, így simán előveheted a kedvenc tavaszi cipőidet a szekrényből. Hogy pontosan milyen lábbelik fogják meghódítani a következő hónapokat, az az összeállításunkból kiderül!

Bájos balerina

Igen, a hír igaz: nemcsak a skinny jeans, a balerina cipő is visszatér és menőbb lesz, mint valaha. Ha nem csíped azt a fazont, görgess tovább a többi lábbelire, de ha te is várod, hogy újra elővehesd a nosztalgikus trendet, mutatunk egy menő összeállítást. Ugye, hogy még a farmer is jobban mutat vele?

Szépséges szling

Nem csak a vörös szőnyegen lehet magas sarkú cipőben tipegni, sőt! A karanténnak már vége, így épp itt az ideje kiöltözni, akár a legkisebb buliba is. Tavasszal nagyon trendinek számít majd a szling kialakítású magas sarkú cipő, ami kecsességet kölcsönöz a lábaknak. Már csak meg kell várni, hogy kellemes melegre kússzon fel a kinti hőmérséklet.

Vagány loafer

Ez a fajta cipő egyszerűen kikerülhetetlen idén tavasszal és ha még nem volt lehetőséged beszerezni egyet, akkor lehet, hogy épp itt az ideje felpróbálni párat és megtalálni közülük a számodra legkényelmesebbet. Többféle változata létezik ugyanis: lehet lapos vagy platformos, de még magas sarkú is.

Időtálló sneaker

Bár gyakran foglalkozunk a sneakerekkel és említjük meg, mint aktuális trendet, az az igazság, hogy nem hiányozhat ebből az összeállításból sem, hiszen egy klasszikus darabról beszélünk. Persze van, aki télen is simán felveszi, de valójában inkább egy átmeneti darabról van szó, ami idén nem a chunky darabokról, inkább a retró hatású sportcipőkről fog szólni.

Kedvencek kedvence

A sztárok már 10 éve rajonganak egy konkrét magas sarkú szandálért, amiről korábban már mi is írtunk. Most csak annyit tennénk hozzá, hogy tavasszal ezek a darabok is hódítani fognak, hiszen kényelmesek és nőiesek egyszerre, ráadásul minden szettel jól mutatnak.

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 ékszertrend, ami már a múlté 2023-ban