Egy darabot a szívemből
A Futrinka Egyesülettel kb. 3 éve találkoztam először, a munkám miatt kerültünk kapcsolatba. Akkor még kevertem a fogalmakat: befogadó – örökbefogadó, aztán hamar megtanultam az ideiglenes befogadó fogalmát, mert én is az lettem... Az utcáról, vagy innen-onnan begyűjtött kutyusoknak szinte minden állatmentő szervezet ideiglenes befogadót, átmeneti otthont szeretne találni, hogy az amúgy is halálra szeppent kutya ne egy kennel soron várja az új gazdáját, hanem családba kerüljön, oktassák, szeressék, készítsék fel az új életre. Ez az ideiglenes befogadó feladata: gondoskodj róla, szeresd, tanítsd, és ha eljön a pillanat, engedd el. Kemény, mi? Azt gondolom, ehhez olyan önzetlen szeretet kell, mint amilyet egy kutya képes nekünk adni. Megszakad a szíved? Nem baj, ez nem rólad szól. Ez nem a befogadóról szól. Csak a kutyáról. És ez az, amit minden embernek házi feladatnak adnék, legalább egyszer az életében.
Én nem vagyok egy fekete-öves ideiglenes, de ismerek olyat, akinél a saját kutyái mellett mindig van egy „utcagyerek”. Náluk így teljes az élet.
Az első ideiglenesem Vanda volt, a pár hónapos drótosmix kiscsaj, akit még simogatni sem mertem, mert tudtam, hogy azonnal beleszeretek. Akkor először és utoljára láttam és hallottam kutyát nyitott szájjal hosszú másodperceken keresztül „kiabálni” :D visított, mint egy kismalac, amikor Harold, a vizslám rámordult. Kb. 1 kg volt a súlya, de ilyen eszközökkel (meglepő visítás) simán elintézte a felnőtt kutyákat.
Aztán jött egy óriásbébi, akinek még neve sem volt.… Misi lett. Két napot volt nálunk, a maga kis bölcs fejével, a kölyökhöz képest elképesztő nyugalmával, olyan volt, mint egy zen mester. A legnagyobbak közül. Megkönnyeztem.
De a legjobban Sookiet sirattam meg, akit egy számára teljesen idegen ember bevitt az idegen menhelyre, onnan egy újabb idegen elvitte az állatkórházba, ahol idegen orvosok elaltatták és megműtötték (ivartalanították). Majd félkómásan, fájdalomcsillapítókkal tele, tölcsérrel a fején egy újabb idegen (én) várta a kórházban, hogy hazavigye.
És tudjátok mit csinált? Rám nézett a búra alól, az összes erejét összeszedve megcsóválta a farkát és beletette elgyötört kis fejét a kezembe…
Borkáról inkább nem is írok. Csak egy kép, elmond mindent. Őt majdnem bebuktam (szleng: amikor megtartod az ideiglenes kutyádat = bebukod)
Szuper gazdájuk lett, mindenkinek.
Az elcsépelt csepegős kutyás idézetek nem tudják azt szavakba önteni, amikor egy meggyötört kutya minden szenvedésen túl beleteszi a fejét a kezedbe. Bízik benned, bár nem tudja ki vagy és mit akarsz.
Szeret, pedig sosem látott azelőtt. Egy ideiglenes befogadó pedig megélheti azt a csodálatos dolgot, hogy új családhoz segít egy kutyát. Ne féljetek ideiglenes befogadók lenni, minden alkalommal elveszítetek egy darabot a szívetekből, de megéri.
Szerintem, ha minden embernek lenne egy kutyája, sokkal jobb világban élnénk. Ha minden gyermeket megtanítanánk az állatok szeretetére és a róluk való gondoskodásra, jobb világban élnénk. Ha több embernek lenne bátorsága gondoskodni egy kutyáról és nem attól félne, hogy „jaj mi lesz velem ha majd el kell engednem”, akkor kevesebb kutya lenne a menhelyeken és több ember tanulna önzetlenül szeretni.
Legyetek bátrak, legyetek jók, legyetek ideiglenesek, aztán sírhattok is a végén… De ez nem rólatok szól, tudjátok, csak a kutyáról.
Bővebb info itt: Futrinka Egyesület