5 jele annak, hogy szörnyen megromlott a barátságotok

Europress

Plusz egy jel, hogy ezt a cikket olvasod, hiszen akkor már felmerült benned: nagy a gond…

1. Csak elvesz, de nem ad

Isten őrizz, hogy listát vezessetek róla, ki hányszor tesz szívességet a másiknak. Az viszont elég feltűnő, ha kibillentek az egyensúlyból, és emiatt úgy érzed: semmit sem kapsz a rászánt idődért meg energiádért cserébe.

Ilyenkor nincs más megoldás, mint nyíltan felhozni a témát! Említs is mellé egy-két konkrét példát, hogy mikor esett neked különösen rosszul a helyzet –de fontos, hogy ne kérj számon és ne vádolj, mert azzal ellenkező hatást érhetsz el.


2. Rombolja az önbizalmadat

Vannak, akik inkább letörik a másik szárnyát ahelyett, hogy a bajban kölcsönadnák neki a sajátjukat. Ennek szinte mindig a tulajdon önértékelési problémájuk az oka, amit – tudatosan vagy tudattalanul – máson akarnak levezetni.

Ha úgy érzed, hogy csak átmeneti problémáról van szó, amit átvészelhet a barátságotok, akkor akár aktívan is segédkezhetsz neki az önbizalom-növelésben. De ez kettős körültekintést igényel, hiszen közben a sajátodra is vigyáznod kell…


3. Zavar, hogy a komfortzónájában marad

Komfortzónája mindenkinek van, csak valakinek a magashegyi bungee jumping fér bele, másnak meg egy séta a szomszéd utcában. Abban a pillanatban, amikor elkezdenek téged zavarni a másik korlátai egy barátságban, új akadállyal szembesülsz, hiszen nem egy tempóban fejlődtök.

A tudatos „kirángatással” biztosan nem teszel jót, így a kényes programokhoz keress inkább más partnert, ne őt nyúzd!


4. Mindenben lemaradt mögötted

Vagy talán az lenne a „politikailag korrekt” megfogalmazás, hogy semmiben sem jár előtted. A kiegyensúlyozott barátság alapfeltétele, hogy kölcsönösen erősítsétek és motiváljátok egymást. Hosszú távon nem működhet, ha egyikőtök „fent” van, a másik pedig „lent”.

A lemaradásnak egyébként ezer oka lehet, amelyek egy részén akár segíthetsz is – ám nem a te feladatod az összeset megoldani.


5. Ugyanazt akarja, ugyanúgy, mindörökre

Oké, hogy vannak bevált szokásaitok, kedvenc helyeitek és garantáltan tartalmas időtöltéseitek, ám egy idő után még a világ legjobb dolga is unalmas lesz. Mindketten változtok, így a kapcsolatotok is – ez így természetes.

Ha tudod vagy érzed az újdonságtól való elzárkózás okát, könnyebb átvészelned az ebből adódó kínos helyzeteket. De ha a mai találkozótok ugyanúgy zajlott, mint az öt évvel ezelőtti, a legnagyobb empátiával is azt mondjuk: fuss!


Neked van olyan barátod, akivel érzed, hogy rossz irányba tart a kapcsolatotok?