4 szín, ami még a feketénél is menőbb lesz idén, ha szandálról van szó

Getty Images/Edward Berthelot / Contributor
Besenyei Bianka

Itt az ideje egy kicsit parkolópályára állítani a feketét!

Igen, tudjuk, hogy a fekete szín mindig divatos marad, ráadásul nagyon könnyen kombinálható bármilyen szettel, így egy jolly joker választásról van szó. Igaz ez a szandálokra is, amiknek idén nagyon hamar elérkezett az idejük, hiszen szinte tavasz közepe óta simán viselheted őket. Ha kicsit kilépnél a megszokott keretek közül és idén a fekete és barna lábbeliken kívül mást is szívesen kipróbálnál, akkor jó hírünk van. 2022-ben extrán divatosnak számítanak a színes darabok, de nem kell tőlük megijedni. Az, hogy egy adott szín menő, nem jelenti egyenesen azt, hogy a legfeltűnőbb és legrikítóbb árnyalatú szandált kell beszerezned, sőt! Idén a pasztellszínek is legalább annyira trendinek számítanak, mint a neon árnyalatok, alább mutatunk is mindegyikre példát!

A neutrális kedvelőinek: bézs

Nem véletlenül kezdjük ezzel a színnel, hiszen ugyanolyan könnyen beépíthető minden gardróbba, mint a fekete párja. A földszíneket nagyon könnyű egymással kombinálni, de ettől merészebb párosításokat is el tudunk képzelni. Egy színes rövidnadrágot és egy zöld táskát is ugyanolyan bátran kombinálhatsz bézs szandállal, mint egy teljesen bézs árnyalatokból álló tavaszi szettet.

forrás: Getty Images/Christian Vierig / Contributor

A bevállalósaknak: pink és fukszia

Ha azok közé tartozol, akik nem félnek kombinálni a színeket egymással, akkor az egyik kedvenced lehet a pink lábbeli idén tavasszal és nyáron. Egy olyan színről van szó, ami tipikusan a melegebb hónapokban kerül elő a gardróbokból, így épp itt az ideje bevetni őket. Az alábbi fotó is jól mutatja, hogy egyáltalán nem kell ugyanannak a rózsaszín árnyalatnak visszaköszönnie a szettedben, ami a cipődet jellemzi, így is működni fog az összhatás. A pinkhez szuperül illik a sárga, de a lila is jól kiegészíti és különleges egyveleget alkotnak.

forrás: Getty Images/Edward Berthelot / Contributor

Farmerimádóknak: kék

Tudtad, hogy ezt a hideg alapszínt az őszinteséggel és az önkifejezéssel szokták összekapcsolni? Ráadásul a leggyakrabban viselt színek egyike, hiszen a klasszikus farmer színe is kék. Természetesen rengeteg árnyalat közül választhatsz, mindegyik egyedi és különleges, és még attól sem kell tartanod, hogy nem fogod tudni mivel viselni a kék szandálodat. Majdnem olyan könnyen kombinálható, mint egy basic farmernaci, hiszen bármilyen színnel kiegészítve jól mutat, amire itt egy tökéletes példa:

forrás: Getty Images/Edward Berthelot / Contributor

A praktikusan gondolkodóknak: szivárványszín

Van olyan, hogy nem tudsz választani a rengeteg színes lábbeli közül, ami mind ott sorakozik a boltok polcain. Ilyenkor jöhet szóba a fehér vagy az irizáló szín, esetleg a szivárványszín, vagyis egy olyan darab, amin egyszerre több árnyalat is megelevenedik. Utóbbi a nyár nagy slágere lesz és szuper választás lehet számodra is, ha szereted a praktikus darabokat. Ezeket a szandálokat ugyanis nagyon könnyű kombinálni: nyert ügyed van, ha a szetteden is visszaköszönnek azok az árnyalatok, ami a cipőn is megtalálható.

forrás: Getty Images/Edward Berthelot / Contributor
Olvasd el ezt is!
5 cipőtrend, amit mindenütt viszontlátsz majd a következő hetekben

Innen is érdemes ellesni egy-két tippet:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
A szezon legmenőbb ruha-sportcipő párosításai