4 mítosz a szolárium használatáról, amit még véletlenül se higgy el

Getty Images
Vadász Emese

Nem szabad mindent elhinni, ami a neten vagy szájhagyomány útján terjed...

Biztosak vagyunk benne, hogy milliószor hallottad azt, hogy a szolárium nem biztonságos, viszont jelenleg valamiért elkezdett nőni a szolit népszerűsítő TikTok videók száma, aminek hatására rengeteg olyan információ kering a neten, ami nem igaz, vagy éppen nem teljesen igaz...

Természetesen tagadhatatlan, hogy a barnaság rengeteget tud dobni az ember külsején, sőt, még az önbizalmán is, ám érdemes azt is észben tartani, hogy a bőrünk színváltozása – akár napsugarak, akár szolizás által – alapvetően a bőr sérülését jelenti.

„A barnulás egy olyan folyamat, amelynek során a bőrünk úgy próbálja megvédeni magát, hogy pigmentet (melanint) bocsát ki, hogy megvédje a bőrsejteket" - magyarázza Dr. Ben Esdaile bőrgyógyász, aki a bőrrák korai diagnózisának és kezelésének szakértője.

A szoláriumok olyan UV-sugarakat bocsátanak ki, amelyek akár tizenötször erősebbek lehetnek, mint a déli mediterrán napsugár. A British Medical Journal tanulmánya szerint, aki valaha is használt szoláriumot, 20%-kal nagyobb valószínűséggel alakul ki később melanomás bőrrák, mint azoknál, akik soha nem szoliztak.

Ugyanez a tanulmány megállapította, hogy a fiatalok különösen veszélyeztetettek, mivel azoknál, akik 35 éves koruk előtt kezdik el használni a szoláriumot, 75%-kal nagyobb a rosszindulatú melanoma, a bőrrák legsúlyosabb formájának kockázata.

Ezeket a statisztikákat szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy utánajárunk néhány pozitívnak tűnő mítosznak a szolárium használatával kapcsolatban, hogy mondják el a szakértők, hogy valójában mi az igazság...

forrás: Getty Images

1. mítosz: A szolárium használata a nyaralás előtti „alapbarnításhoz" segít felkészíteni a bőrt a napozásra.

A helyzet a következő: a bőrnek valójában nincs szüksége semmilyen előkészületre a napozás előtt: „Az alapbarnulás nem csökkenti a leégés esélyét" - mondja Dr. Ahmed El Muntasar háziorvos, majd megjegyzi, hogy ez csak károsítja a bőrt, mielőtt elutazunk, ráadásul ezt a kárt csak tovább növeljük, amikor a nyaralás alatt napozunk:

„Ez azért van, mert a szolárium UV-forrása és a bőrünk közötti távolság nagyon kicsi, így extra nagy UV-hatásnak vagyunk kitéve" - teszi hozzá.

2. mítosz: A barnulás kiszárítja a pattanásokat

„Az UV-sugarak nem szüntetik meg a pattanásokat" - mondja Dr. Emma Craythorne bőrgyógyász és bőrrák szakértő, majd így folytatja:

„Az igazság valójában az, hogy ronthatnak a pattanások állapotán, mivel túlzott olajtermelést és további aknék és mitesszerek megjelenését idézik elő. Bár az UV-sugarak átmenetileg csökkenthetik a gyulladást egy foltban, de ezt a nagyon is átmeneti előnyt gyorsan felváltja ez a hosszabb ideig tartó negatív hatás."

3. mítosz: Annyit barnulhatsz, amennyit csak akarsz, amíg a bőröd nem ég le

Sokan úgy gondolják, hogy nem baj, ha egész nap a napon fekszenek, vagy szoliznak, egészen addig, amíg nem látszik rajtuk, hogy láthatóan leégtek. A bőr felszíne alatt azonban sok minden történik, amivel tisztában kell lenned.

Végső soron az UVA (öregítő sugarak) és az UVB (égető sugarak) rákkeltő hatásúak:

„A károsodás nem feltétlenül látható azonnal, de az ultraibolya sugarak a bőr szerkezeti fehérjéinek - köztük az elasztinnak és a kollagénnek - károsodásához vezetnek, amelyek öregedést okoznak" - mondja Dr. Emma Craythorne, majd így folytatja:

„A sejtek DNS-ét is károsítják, ami potenciálisan bőrrákot okozhat. Mindez pedig anélkül is megtörténhet, hogy a bőr megégne.”

4. mítosz: A barnulás szükséges a D-vitamin beviteléhez

Való igaz, hogy bizonyos mennyiségű napozás segíthet a szervezetnek a D-vitamint aktív formájává alakítani. A szoláriumokban használt izzók azonban többnyire UVA fényt bocsátanak ki, a szervezetnek viszont UVB fényre van szüksége a D-vitamin előállításához.

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
Ilyen hatással lesz a csillagjegyekre a 2023-as nyári napforduló

Ha pedig még mindig nem volt elég, akkor ezt is érdemes lecsekkolnod:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 étel, ami felkészíti a bőrünket a napsugarakra