4 dolog, amitől azonnal szabadítsd meg otthonod, hogy az rendezettebb képet mutathasson

Getty
Nagy Viktória
A cikk támogatója az Otthonok&Megoldások

Nem csupán az új dolgok lehetnek egy szép és komfortos lakás zálogai. Van, amikor éppen a régi, elhasznált, megunt holmik jelentik a felüdülést. Pontosabban az, ha ezektől megszabadulunk.

Már nem hordott ruhák: Minden szekrényben lapulnak olyan ruhadarabok, melyek évek óta nem kerültek elő. Ezeket kellene felkutatni, és kíméletlenül bezsákolni. A félpár zokniknak sem kerül elő már a párja, ha eddig nem tette, ahogy a kilazult fehérnemű vagy a megnyúlt póló sem lesz már jó semmire. És úgyis kerül a helyükre másik. Segíts a ruhásszekrényednek egy kicsit megkönnyebbülni, és magadnak is hálás leszel a nagyobb átláthatóságért.

Szép otthonok – Ezeket a csodaszép képeket látnod kell!

Konyhai "maradékok": Ahogy a fürdő, úgy a főzőtér is könnyen halmozza a megbontott, majd félretett és ottfelejtett zacskókat, dobozokat, flakonokat. Mindennek van szavatossági ideje, még ha a szekrényben uralkodó illatokból nem is fogunk rögtön gyanút. Válogasd át a spájz és a polcok tartalmát, amivel helyet és megannyi kellemetlen pillanatot takaríthatsz meg magadnak.

A papírhalmok: A postán érkezett reklámagyagok, régi számlák és kéretlen újságok egész éven át csak gyűlnek és gyűlnek a dolgozóasztalon. Minél nagyobb a halom, annál frusztráltabb leszel tőle te is, hiszen problémát és elintéznivalót sejtesz mögöttük tisztes távolságból is. Vegyél egy nagy levegőt, és láss neki darabjaira bontani a papírvárat! Ami fontos, menjen egy dobozba, ami haszontalan, az pedig a papírgyűjtőbe. Egyúttal próbáld meg megelőzni, hogy az idei év végén hasonló kihívással szembesülj. A papír alapú számlákat váltsd át elektronikusra, a nem olvasott újságokat pedig mondd le.

Ez az 5 lakberendezési trend már lejárt lemez

Régi párnák: A lehasznált párnák nem jók sem testnek, sem léleknek. Ráadásul az ágyat sem lehet szépen bevetni reggelente, ha az ágynemű már nem engedelmeskedik nekünk. Ne kegyelmezz nekik sem!