35 évesen lettem nagymama: önző vagyok, amiért nem akarok unokázni?
Nagymamává válni az élet egyik legszebb és legizgalmasabb élménye – legalábbis a közvélekedés szerint. De mi van akkor, ha egy nő egyáltalán nincs még kész a nagyszülői feladatokra? Ha túl korán érkezik az életébe az unoka? Az ÉVA Magazin cikke.
Az amerikai Jill Dutton a HuffPost című lapnak mesélte el, milyen érzések kavarogtak benne, mikor megtudta, hogy 35 évesen nagymama lesz belőle.
„Csak egy gyerek, aki gyereket vár.” Így viccelődött velem anyám, mikor 18 évesen első kisbabámat vártam. Visszatekintve most már látom, mennyire igaza volt. Gyerek voltam.
Larryvel 16 évesen találkoztam, abban az étteremben dolgozott, ahol én pincérnő voltam. 20 éves volt, kedves és sármos – első látásra beleszerettem és nemsokára randizni is kezdtünk. Egy évig jártunk, mikor meghoztuk a nagy döntés: összeházasodunk. Anyám persze nem nézte jó szemmel, azt mondta, túl fiatalok vagyunk még hozzá. Apám viszont igazi régivágású fickó volt, így hát ő az esküvőnk mellett kardoskodott. Végül aztán apám kedvére tettünk, bármiféle ceremónia nélkül egyszerűen csak besétáltunk a városházára és a szüleim jelenlétében egybekeltünk.
Minden nagyon gyorsan történt – túl gyorsan. Alig telt el hat hónap és már terhes voltam. Nem terveztük előre a babát, de nagyon örültünk neki. Olyan természetesnek tűnt az egész… Házasság, gyerekek… Mindenki így csinálja.