3 hónappal a koronavírus-fertőzésem után is kínoz a betegség, mégpedig ezzel

Pontosan emlékszem arra a februári napra, amikor az egész elkezdődött. Azt hittem, hogy ki vagyok merülve, ezért van hőemelkedésem, így pár napig ágyból dolgoztam. Aztán azt gondoltam, hogy mégiscsak megfázhattam, mert nem öltöztem fel túl melegen, pedig még bőven mínuszok voltak. Majd, amikor egyre konkrétabb tüneteket produkáltam, nyomozásba kezdtem. Hiszen mit tesz egy Y generációs újságíró, miután beteg lesz? Első körben a Google-n keresztül diagnosztizálja magát, én pedig gyorsan meg is találtam a tünetegyüttesem kiváltó okát: a homloküreggyulladást. Elvégre nem jártam szinte sehova, és minden óvintézkedést betartottam, nem kaphattam el a koronát. Arról nem is beszélve, hogy annyi baci és vírus lebeg körülöttünk, hogy én egy vírusjárvány közepette is tuti képes vagyok kifogni valami teljesen mást. Még akkor is tagadtam, hogy covidos lennék, amikor elvesztettem a szaglásomat és az ízérzékelésemet, egészen addig a pontig, míg a pozitív teszt be nem bizonyította az ellenkezőjét.

– jártak a fejemben az ilyen és ehhez hasonló gondolatok, míg szép lassan bele nem nyugodtam, hogy tényleg elkaptam a vírust. Aztán persze újra nyomozásba kezdtem, hogy kiderítsem, mi fog velem történni, de szinte alig találtam beszámolót arról, hogy milyen az, amikor valakinél gyengébb lefolyású a betegség (legalábbis akkor még gyengének gondoltam, hiszen nem voltam lázas és súlyos tüneteket sem produkáltam), így ismerősi körben kérdeztem a tapasztalatokról. Kiderült, rengetegen élték meg hasonlóan a betegséget: hőemelkedéssel, rossz közérzettel, gyengeséggel és homloküreggyulladásra hasonlító tünetekkel.

Amikor beüt a poszt-COVID valóság

Már akkor is többen mondták, hogy ne dőljek hátra, mert egyáltalán nem biztos, hogy olyan gyorsan átment rajtam a betegség, hiszen ők még hónapokkal később is észleltek mindenfélét magukon. Legyintettem rá, mert én rendesen szedtem ám a vitaminokat, meg amúgy sem szoktam sűrűn beteg lenni, velem majd biztos máshogy lesz. Csakhogy nem lett. Iszonyúan lassú folyamat volt az egész gyógyulás, amire 3 hónappal később sem tudom azt mondani, hogy befejeződött. Legalább másfél hónapig voltak sűrűbben visszatérő tüneteim, még az állkapcsom is sajgott néha, és volt, hogy a fenekem és a combom is kellemetlenül fájni kezdett.

Amikor a 2. hónap végét tapostam, már meg voltam győződve róla, hogy kijelenthetem, legyőztem a betegséget, hiszen egy hétig semmilyen tünetem nem volt, csakhogy utána jött a feketeleves. Míg az egyik héten teljesen jól voltam, a következőn megint fájni kezdtek az ízületeim, az izmaim és jött a végleten fáradtság. És ez a mai napig ismétlődik. A változatosság kedvéért most nem hetente törnek rám a kellemetlen pillanatok, hanem naponta szenvedek néhány órát. Legtöbbször a hátam fáj, a kézízületeim, és olyan fáradt vagyok, hogy csak nézni tudok ki a fejemből.

Megtalálta a gyenge pontokat

Nem vagyok orvos és úgy néz ki, öndiagnosztikából is megbuktam, de ami feltűnt a tünetekkel kapcsolatban, az az, hogy olyan helyeken okoz fájdalmat a betegség számomra, amik az évek alatt nagyobb terhelésnek voltak kitéve. Sokat ülök számítógép előtt, van, hogy nem a legmegfelelőbb testtartásban, a kezeimet folyamatosan terhelem, ahogy a szememet is, így nem lehet véletlen, hogy ezeken a pontokon jönnek elő a kellemetlen tünetek. Így visszanézve már érthető a fura fenékfájás is. Ami viszont még ennél jobban is meglepett, hogy a túlműködő, 7 éves korom óta „mindenre” allergiás szervezetem visszavett a túlzott reakciókból és február óta szinte egyetlen egyet sem tüsszentettem. Három hónapja nem szedem az allergiagyógyszeremet sem, ami nélkül eddig szinte létezni sem tudtam. Utóbbit azért hosszútávon is el tudnám viselni.

Ezt olvastad már?