Ha az alábbi 3 dolog stimmel köztetek a pároddal, akkor sokáig együtt maradtok!

Pexels/ Olya Kobruseva
Zoé

A szerelemnek 3 olyan pillére van, ami ha rendben van, akkor nagy gond nem lehet – a szakértő szerint.

Előbb vagy utóbb minden kapcsolatban eljön az a pont, amikor valamin összeszólalkoznak a pár tagjai. Lehetnek ezek kisebb, hétköznapi dolgok, vagy akár nagyobb horderejű sztorik, azonban ezzel nincs is semmi baj, hiszen a szakértő szerint a furcsa az lenne, ha soha, semmilyen nézeteltérés nem lenne a szerelmesek között. Márpedig dr. Gail Gross párkapcsolati szakértő igen sokat látott praxisában az elmúlt sok-sok évben a hozzá forduló párokkal való konzultációk során, éppen ezért ha valaki, hát ő mostanra tökéletesen tisztán látja azt, hogy mi is az a három dolog, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a szerelmesek sokáig együtt maradjanak – boldogságban és békében. A thriveglobal.com oldalán megjelent írásában a következő 3 pillért emeli ki.

Olvasd el ezt is!
Nem hittem a szememnek, amikor megláttam a kolléganőm pasiját a Tinderen – van erre jó reakció?

1. Szeretet

Persze, gondolhatod most magadban, nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy tudjuk a szeretet elengedhetetlen része egy kapcsolatnak. Azonban dr. Gail Gross szerint minden ott kezdődik, hogy képesek vagyunk-e önmagunkat szeretni. És ez nem csak azt jelenti, hogy reggelente, amikor belenézel a tükörbe, akkor elégedett vagy magaddal, hanem azt is, hogy tisztában vagy azzal, hogy ki vagy, mit akarsz, és mire vágysz igazán, és mindezzel együtt képes vagy magad átengedni a szeretetnek. Találkozhatsz te ezer herceggel is, míg akár te, akár ő nem vagytok azonos hullámhosszon… addig csak a játszmázások maradnak, ami pedig mind tudjuk sajnos, hogy nem épp stabil alapjai a tartós kapcsolatnak.

2. Kommunikáció

A megfelelő kommunikáció olyan alap, ami ha nincs meg, akkor bizony a közös építményt az első szél fogja magával rántani. És itt nem csupán arról van szó, hogy a mindennapos dolgokat meg tudjátok beszélni egymással, hanem hogy képesek legyetek teljesen ráhangolódni a másikra. Érezni azt, hogy mikor kell hallgatni, mikor kell kérdezni, vagy épp mikor van szüksége a másiknak néhány biztató szóra. Az egészséges partneri kapcsolatban a szakértő szerint nincs helye a problémák elnapolásának, mindent azonnal meg kell beszélni, hogy soha, senkiben ne maradjanak kételyek. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az évek (és a rutin) azt mutatja, hogyha mélyenszántó problémát kell megvitatni, akkor azt érdemes mindig kipihenten és jóllakottan tenni.

3. Egyensúly

Amikor azt ember fülig szerelmes, akkor képes bármit (és mindent) beáldozni a szerelem oltárán, legyen az egy baráti találkozó, egy kis sport, egy új munka, vagy gyakorlatilag tényleg bármi. Hiszen olyankor egy dolgot szeretne az ember, minél több időt tölteni a másikkal, ami persze abszolút érthető, ám hosszútávon dr. Gail szerint az egyensúly a harmadik legfontosabb pillér, amire az első perctől kezdve ügyelni kell. Hiszel csak úgy tudsz az az ember maradni, akibe anno beleszeretett a párod, hogyha nem hagyod, hogy kihúzzák alólad a talajt. Persze minden kapcsolat fejlődik és változik, azonban fontos, hogy legyen mindenkinek egy kis saját tere. A közös baráti társaság jó, ám csak akkor, ha a korábbi barátokat sem hanyagolod el. Aki hosszú távra tervez a másikkal, az jó, ha már az elején tisztázza ezeket a dolgokat a másikkal!

Még keresed az igazit? Talán hamarosan kopogtat az ajtódon...

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
3 csillagjegy, amelynek szülötteire 2021-ben rátalál a szerelem

thriveglobal.com