Szerkesztőségünk kedvencei #4 - Kedvenc címlapsztárjaink

JOY Magazin

A héten összegyűjtöttük azt a 15 színésznőt, akik nekünk is nagy kedvencünk és úgy vettük észre, hogy nektek is. Ráadásul a legtöbbet szerepeltek a JOY címlapján és belső anyagaiban is. És ha már erről beszélgettünk, megkérdeztük magunktól is, hogy kinek melyik címlapsztár vagy konkrétan címlap a kedvence? Egyikőnknek sem kellett sokáig gondolkodnia. Íme a válaszaink!

Tamás Anita
Főszerkesztő-helyettes

Brittany Murphy

A Spinédzserek című kultfim óta az egyik kedvenc színésznőm Brittany Murphy. Tehetséges és szuperstílusos csajszinak tartottam - ráadásul a hangja is nagyon egyedi volt! 2007 nyarán került a magazin címlapjára, ekkor én még a JOY gyakornokaként próbáltam beletanulni az újságírói és a szerkesztői szakmába. Amikor felmerült a neve mint esélyes címlaplány, azt hiszem, az én szavazatom is kellett ahhoz, hogy végül tényleg ő mosolyogjon ránk az augusztusi borítóról. A végeredmény igazán életvidám, csajos és friss lett, szívesen gondolok vissza rá.

Mizsei Károly
Szerkesztő

Emma Stone

Amikor először találkoztunk még vörös volt. Soha nem felejtem el - ő filmvásznon, én a moziban. "Könnyű nőcske" szerepében egy dögös vörös, gyilkos humorral, mi kell még egy férfinak? A "Zombieland" csak hab a tortán: egy csaj, aki tudja, hogyan kell láncfűrésszel zombikat ölni, na ez már súrolja a tökéletes barátnő kategóriát. És ércesen mély, búgó hangja is fontos része annak, hogy a kedvencem, melyet egy új DreamWorks-ös animációs mesefilmben, a "Croodék"-ban is meghallgathatsz. Csak egy bajom van vele, mostanában, talán a hollywoodi elvárások miatt, talán szerepre készülve, de fogyott. Nem szabad, etesse meg már valaki! Mert a JOY címlapján 2012 júniusában eszméletlenül szép és sugárzó volt.

Kosina Anett
Képszerkesztő

Beyonce

Azért különösen kedves most már számomra Beyonce, mert ő volt az első JOY-os munkám. Nekem ezért ő, és a 2013-as májusi lapszám mindig fontos marad. Ettől függetlenül persze mindig is rendkívül tehetségesnek, szépnek és szorgalmasnak tartom őt. Talán így most más picit még jobban. Mára igazi ikonná vált!

Földi Hajnal
Tervezőszerkesztő

Natalie Portman

Az én választásom Natalie Portmanre esett, mert szerintem ő az egyik legtehetségesebb színésznő, érzékeny és profi. Minden filmjét láttam. És ezért különösen örültem, amikor a 2011-es áprilisi JOY címlapjáról ő mosolygott vissza rám.

Schreiter Lilla
Stylist

Sarah Jessica Parker

Természetesen én azt választottam, akinek bármikor szívesen a bőrébe is bújnék, vagyis Sarah Jessica Parkert. Ha ő van a címlapon, akkor biztosan tudom, hogy sok új kép és info van még róla az újságban. A kedvenc címlapom tőle a 2010-es júliusi volt, ahol kis fekete ruhában ül. Egyébként még azért is szerettem, ha ő volt a címlapon, mert olyankor mindig rohanhattam a fodrászomhoz, hogy megvan az új frizura kívánságom! :-D

Csilag Szilvi
Stylist

Cameron Diaz

Az én emberem nem is lehetne más, mint Cameron Diaz. És nem csak azért, mert szinte ő volt legtöbbször (körülbelül 10-szer) a JOYMagazin címlapján az elmúlt 15 évben, de tökéletes példakép is. Irtó sportos, gyönyörű izmos, az egyik legvagányabb színésznő, főleg mert szörfözik. Élettel teli,olyan, mint a JOY, laza és vicces a kisugárzása, mintha mindig jókedvű lenne. A 2011-es decemberi számunk címlapján is gyönyörűen festett!

0
1

Zubor Rozália
Online szerkesztő

Jennifer Aniston

Aniston mindig tökéletes. Soha egy deka felesleg nincs rajta, soha nem gyűrött a ruhája, még akkor sem, mikor egy átlagos szerda reggel kapják lencsevégre, miközben épp kiviszi a szemetet. Sohase kócos a haja, sohase rossz a sminkje, soha nem fog mellé. Talán csak egyszer, amikor hozzáment Brad Pitthez. De mi egyszer sem döntöttünk rosszul, amikor őt tettük címlapra, Cameron Diaz és Sarah Jessica Parker mellett talán még őt a legtöbbször. Mert mindig élettel töltötte meg a címlapot és a vele készített interjúkból mi is mindig tanultunk tőle valami újat. Legutoljára 2010 májusában volt a címlapunkon. Ekkor már én is a JOY csapat tagja voltam. Nagyon szerettem és szeretem a mai napig ezt a számot, ezt a címlapot és Jennifer Anistont is.

2
3