20 éves a Bridget Jones naplója - 10 dolog, ami 2021-ben már biztosan másképp történne a sztoriban
Hihetetlen, hogy hogy repül az idő!
Immáron 20 éve annak, hogy Helen Fielding azonos című regénye alapján 2001-ben bemutatták a Bridget Jones naplója első részét. Ma már nem titok, hogy Renée Zellweger 11 kilót hízott a szerep kedvéért, ahogy az sem, hogy a Texasban született színésznő kimondottan a film miatt tanult meg brit akcentussal beszélni (és olyannyira komolyan vette a dolgot, hogy még a színfalak mögött sem esett ki egy percre sem karakteréből és ez egészen a forgatás végéig így is maradt).
A bemutató óta eltelt 20 évben sokat változott a világ, és nem csak a filmipar - hiszen a stúdiók sokkal óvatosabban állnak bizonyos témákhoz, elkerülve ezzel is egy hosszú évekig tartó jogi csatározást -, hanem a technika, a társadalmi elvárások és az emberek gondolkodása is egészen új irányt vett. Ennek mentén, pedig próbáltunk kicsit eljátszani a gondolattal, hogy 20 évvel később, haladva a korral, miben lenne más a film, ha 2021-ben forgatnák?
Következzen 10 dolog, amit ma már biztosan másképp nézne ki a filmvásznon!
10 dolog, ami 2021-ben másképp történne a Bridget Jones naplójában