Herczeg Zoltán haramina kollekció - Galéria és kifutós videó!

Joy.hu

Bemutatjuk az ismert magyar divattervező, Herczeg Zoltán haramina kollekcióját! Képgalériával és kifutós videóval!

„Tavaly előtt készítettem el, tulajdonképpen Michael Madsen részére vagy ihletésére a H1Z1 kollekciót, melyben jelentős szerepet játszott a magyar folklór, különös tekintettel a díszmagyar viseletre, itt ekkor csak és kizárólag férfi ruhákat álmodtam. Rá egy évre, most ősszel kaptam a felkérést a Miss Plastic Queen szépségverseny részéről, hogy vegyek részt a vetélkedőben, mint zsűritag és mint ruhatámogató. Ekkor ugrott be az ötlet, hogy meg kéne alkotni a férfi, magyaros, "betyáros" kollekció női verzióját, mivel sok hölgy fejezte ki tetszését és egyben méltatlankodását, hogy az nőiben nem elérhető.” - kezdte Herczeg Zoltán.

„Szót tett követett, és világra hoztam a mini kollekciót a versenyzők számára, itt szintén a díszmagyar témakörből merítettem, sújtások, hímzések, népies motívumok, műszőrmék dominálnak a nagyon nőies, kissé ledér viseletekben. Alapanyagként nagyon jó minőségű műbőröket, farmert és még kárpitszövetet is felhasználtam, ezúttal kevesebb színnel, inkább a mintákkal, díszítésekkel operálva. Amolyan női betyárt szerettem volna teremteni, vagány, bevállalós, ugyanakkor magára adó, igényes, kulturált hölgyeknek szánom a repertoárt, ezért lett a kollekció neve "Haramina", mivel a betyárnak vagy zsiványnak nincs női megfelelője. A kollekció nagy sikert aratott, majdnem az összes darab elkelt néhány hét alatt, úgy hogy a további igényeket csak egyedi megrendelés alapján tudom elvállalni, de ezt a legnagyobb szeretettel.” - zárta le a divattervező.

A haramina kollekció fashion showján készült videót most Ti is megnézhetitek itt:

A képre kattintva pedig megnézhetitek a teljes kollekciót!

Még több divat hírért kattints IDE!

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
Herczeg Zolt�n Haramina kollekci�