Olcsó és egyedi ruhák kortárs divattervezőktől egy kattintásnyira!
Nemzetközi színvonalon dolgozó fiatal, magyar kortárs divattervezők jutnak szerephez és megszólalási lehetőséghez az interneten keresztül.
Az ötletgazdák szeretnék ráirányítani a figyelmet arra, hogy a nagy, nemzetközi, drága, de mindezek ellenére tömeggyártásban készülő márkáknak méltó versenytársaik lehetnek az anyagukban, tervezésükben és varrásban is minőségi színvonalat képviselő és egyben megfizethető fiatal magyar tervezők által készített darabok. A június elején induló online divat-magazin hasábjain betekintést nyerhetünk a divat világának kulisszatitkaiba is.
„A magyar kortárs divattervezés Európai színvonalú és ezt tudatni kell itthon éppúgy, mint a divat terén komoly hagyományokkal rendelkező öreg kontinensen. Ha ez sikerült a nemzetközi köztudatban is jelen kell lennünk!” – röviden így foglalható össze Ange Sándorfi és Henger Dóra missziója, hogy törekvéseikkel a magyar kortárs divat végre méltó helyére kerülhessen.
A hosszú évekig Párizsban, a divat területén kommunikációs szakemberként dolgozó Ange Sándorfi és Henger Dóra, „divatblogger” elképzelése szerint teret kell adni Magyarországon annak, hogy a fiatal, elismert, tehetséges divatkreátorok munkái minél szélesebb közönséghez juthassanak el. Mindezt az ourstyle.hu oldal létrehozásával támogatják, ahol egy internetes oldalon, több magyar divattervező munkái megtekinthetők, elérhetők, böngészhetők és megrendelhetők.
A trend-teremtők listája nem ismeretlen sem a szakma, sem a minőségi divatra érzékeny fogyasztói oldalon, hiszen többek közt Nanushka, Konsánszky Dóra, Vágó Réka, sőt, Abodi Dóra ruhái is elérhetők és megrendelhetők. A tervek szerint a névsor az elkövetkező hónapokban tovább fog bővülni.
Íme néhány ruha a megrendelhetők közül.
Az összes megtekintéséhez kattints a képre!
Ourstyle ruh�k