Nem segíthet rajta, csak a pszichológus? Téves! 10 dolog, amit a mentálisan beteg barátodért tehetsz

Pexels/Anna Shvets
Nagy M. Boldizsár

Bár az elmúlt években sokkal több szó esik a mentális egészségről Magyarországon is, a legtöbben még mindig zavarba jövünk, ha a környezetünkben valaki depresszióval, kényszerbetegséggel, bipoláris vagy étkezési zavarral küzd. Hogyan viselkedjünk és mit mondjuk? Olyan érintettek adnak most tanácsot, mint Harry herceg, Demi Lovato és Lady Gaga.

Egy felmérés szerint öt emberből egy súlyos mentális problémákkal küzd meg évente legalább egy alkalommal – és ez még egy COVID előtti eredmény, az arány azóta valószínűleg romlott. Bármilyen gyakori jelenségről is van szó, a mentális betegségekkel szembeni stigma hatására az érintettek gyakran nem mernek erről beszélni – még a legjobb barátaiknak sem. Harry herceg nemrég Dax Shepard podcastműsorában mesélt arról, hogy éveken át igyekezett úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne vele és még a közvetlen környezetében is úgy tudták, hogy lelkileg stabil. Dax, akit főként vígjátékokból ismerhetsz, és tipikus laza pasi benyomását kelti, hozzátette: ő is fél megosztani másokkal, milyen mentális nehézségei vannak a múltbéli traumái miatt. „Aggódtam, hogy az emberek azt hiszik majd, hogy csak figyelemre vágyom vagy azt mondják, szedjem már magam össze és legyek férfi.” Harry azt felelte, hogy ennek a félelemnek van is alapja, mert sokan annyit tudnak tanácsolni egy mentális problémával küzdőnek, hogy „menjen pszichológushoz”. Gyakran poén vagy sértés formájában mondjuk azt, hogy „neked segítségre van szükséged”, magyarázta a herceg, de e mögött valójában az a gondolat húzódik, hogy „nem tudom, hogyan kezeljem a problémádat, ha meg vagy kattanva, ha nem vagy jól, menj és keress egy agyturkászt”. Harry azt mondja, szerinte egy ilyen reakcióval azt üzenjük a másiknak, hogy elzárkózunk tőle és majd akkor kívánjuk folytatni vele a kapcsolatot, ha már valaki „rendbe rakta”. Csakhogy valójában egy mentálisan beteg embernek nem elég a szakértői segítség – a környezet támogatása ugyanannyira kell neki.

Szükség van rád

Több kutatás bizonyítja ezt: ha egy depressziós embernek például nincs támogató környezete, a tünetei súlyosabbak és nehezebben javul az állapota. Ugyanez igaz a szorongással, bipoláris zavarral vagy skizofréniával küzdő emberekre is. A szülés utáni depresszióval kapcsolatos kutatásokban hasonló eredményekre jutottak, egy másik tanulmány pedig arról számol be, hogy egy traumatikus esemény után növeli a poszttraumás stressz kialakulásának esélyét, ha az érintett mellett nincsenek barátok és/vagy támogató család. Ez pedig azt jelenti, hogy hatalmas a felelősséged, ha valakin azt látod magad körül, hogy mentális gondokkal küzd.

Demi Lovato beszélt erről egy interjúban: azt mondta, hogy körülötte senkinek nem tűnt fel, amikor az étkezési zavara visszatért és túledzéssel próbálta jó formában tartani magát. „Nem látták a vörös jelzést, senki nem gondolta, hogy még mindig mentális problémákkal küzdök – magyarázta. – Bár feltűnt volna bárkinek és közbeavatkozik!” Mindez ráadásul abban az időszakban történt, amikor megjelent Demi Anyone című dala, ami arról szól: úgy érzi, senki nem figyel rá és a barátaival folytatott beszélgetések is tartalmatlanok. Az énekesnő története arra a szomorú tényre világít rá, hogy milyen nehéz segítséget kérni, amikor szenvedsz és nem érzed magad jól a bőrödben. A mentális betegség teljesen maga alá gyűrhet ilyenkor és egyszerűen eszedbe sem jut, hogy a barátaidhoz fordulj – egyedül arra tudsz koncentrálni, hogy túléld egyik napot a másik után, hogy a felszín felett tudj maradni és ne süllyedj el. Ha pedig eszedbe is jut, hogy jól jönne a segítség, meggátolnak a mentális betegséghez kapcsolódó leggyakoribb tünetek: az izoláció iránti vágy, a szégyen és a bűntudat.

Az alábbi tippekkel abban szeretnénk segíteni, hogy mit tegyél és – ami legalább ilyen fontos –, mint ne tegyél, ha felismerted a mentális betegség jeleit valakin, akit szeretsz.

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Ezeket tedd meg a mentálisan beteg barátodért


„A kedvesség a legjobb gyógyír” – Lady Gaga

Az énekesnő nemrég egy díjátadón árulta el a közönségnek, hogy hosszú időn át küzdött mentális betegségekkel és utólag azt tudja mondani: a titkolózástól maradt beteg olyan sokáig. A Born This Way Alapítványt azért hozta létre, hogy összehozza vele a fiatalokat egy olyan térbe, ahol őszintén beszélgethetnek egymással. Amit a módszerükről mond, azt te is hasznosíthatod a mentális problémákkal küzdő barátaid esetében. „A kedvesség nem egy mellékes dolog nálunk. Ez van minden mögött, amit teszünk. Ez a lencse, amin keresztül a kihívásokkal szembe nézünk. Szerintem szinte minden probléma megoldható azzal, ha kedvesek vagyunk egymáshoz – legalábbis javítható. És bár a kedvességet sokan gyengeségnek tartják, valójában elképesztően nagy a hatalma. Szó szerint megváltoztatjuk vele mások életét!”

Tudtad, hogy a Barbie-nak ilyen hatása is lehet?

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Így hat a Barbie film a nők mentális egészségére

A cikk eredetileg a JOY magazin 21/04-es lapszámában, azonos címmel jelent meg.