Mélyszegénységben élő gyerekek tehetséggondozását támogatja a JOY Tündér idén

Igazgyöngy Alapítvány
JOY

A JOY Tündér idén tavasszal az Igazgyöngy Alapítványt támogatja 10 Ft-tal, minden eladott májusi JOY magazin árából.

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta működik a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, Berettyóújfalu környékén. Egyik feladatuk a tehetséggondozás, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, roma gyerekekre, mely munkát egy alapfokú művészeti iskola fenntartásával végzik. 6 telephelyre 23 településről járnak gyerekek, a tanulólétszám évente 600 fő körüli, tanítványaik 70%-a hátrányos helyzetű, köztük kb. 300 fő mélyszegénységben élő, cigány gyermek. Köszönhetően a gyermekközpontú vizuális nevelésnek, a tanítványok évente 500-nál is több díjat nyernek hazai és nemzetközi gyermek képzőművészeti versenyeken, a világ minden pontján. Művészeti oktatásuk sajátos rendszerű, hármas fókuszú, ami a vizuális kommunikációfejlesztés, a hátránykompenzáció és a szociális kompetenciafejlesztés egyidejű megvalósulásán alapul. Az oktatás mellett az alapítvány esélyteremtő, terepi munkát is végez. Megértették ugyanis, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek integrációja sosem fog az iskola falain belül megoldódni. Komplex, 20 évre tervezett stratégiájukban az oktatás- családgondozás, közösségfejlesztés és intézményi együttműködés hármas pillére a meghatározó. A fejlesztésük eredményei miatt egyre nagyobb az érdeklődés az alapítvány munkája iránt, itthonról és külföldről is.

Köszönjük, hogy a Joy megvásárlásával most Te is támogatod az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájának tevékenységét.

www.igazgyongyalapitvany.hu/tanoda

Szeretnél közvetlenül is segíteni? Itt minden fontos infót megtalálsz:

https://igazgyongyalapitvany.hu/igy-segithetsz/

Marquard Media Cares


A Marquard Mediánál hisszük, hogy a nyereségorientált üzleti működés, a helyi társadalom és a globális fenntarthatóság iránti elkötelezettség elválaszthatatlanok egymástól. Vezető médiavállalatként tisztában vagyunk azzal, hogy a tudatos és felelős gondolkodás támogatása nélkül nem tudunk eleget tenni kötelezettségeinknek. Termékeinken keresztül jelentős hatást gyakorlunk ügyfeleink világnézetére, értékrendjére és életmódjára. De ami még fontosabb, hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy szebb és jobb világról álmodjanak, és ehhez tevőlegesen hozzá is járuljanak. Ezért célunk nemcsak az, hogy értéket közvetítsünk, de az is, hogy olyan minőségi tartalmakkal inspiráljuk olvasóinkat, amelyek társadalmilag felelős tettekhez vezetnek. Ezért hoztuk létre a vállalatcsoport társadalmi felelősségvállalási programját, a Marquard Media Carest, mely tevékenységben mi magunk is példát mutatunk.