Promóciók
Orlando Bloom volt feleségét két óriási veszteség is érte
Forrás: Emma McIntyre/Getty Images
A legegészségesebb ebek: 10 kutyafajta, ami csak ritkán lesz beteg
Vannak olyan kutyusok, akiket bizony minden orvos szívvel ajánl, ugyanis soha nem betegszenek meg!
6 pszichológiai trükk, amivel elérheted, hogy a kiszemelt pasi folyamatosan rád gondoljon
Vesd be ezeket a trükköket és többé nem tud majd másra gondolni a srác, csak rád!
Az orvos tanácsolja: ezeket az ételeket maximum heti egyszer fogyaszd
A mértékletesség a fontos, épp ezért intenek óva a szakértők, hogy az alábbi ételeket próbáld meg hetente egyszer fogyasztani csak.
A 7 leghatásosabb módszer, ami beválik visszér ellen: a lábdagadás és az értágulat is megelőzhető velük!
A visszér sajnos kifejezetten gyakori probléma a nők körében, és akár már harminc év alatt is jelentkezhet. De szerencsére van pár dolog, amivel felvehetjük ellene a harcot!
A szépséges modell tegnap jelentette be, hogy szeretett nagypapája után a nagymamája is elhunyt. A hírt saját Instagram oldalán jelentette be, ahol több képet és egy megható szöveget is megosztott, amelyben a következő szavakkal búcsúzott el tőle:
Az én drága nagyim múlt héten, február 17-én elhunyt. Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok érted. Te vagy a családunk szíve. Te vagy az oka annak, hogy mindannyian olyan közel állunk egymáshoz. Hogy van hitünk… Olyan sok fényt és szeretetet hoztál ebbe a világba mindenki számára, akivel találkoztál. Mindenkit, aki találkozott veled feldobott a jelenléted.
A 37 éves Miranda azt is leírta, hogy nagymamájának köszönheti azt, ahol most tart, ahogy a szeretetet és a főzőtudományát is.
Megtanítottad, hogyan kell szeretni, gondoskodni, főzni, hinni, vigyázni magamra, a férjemre és a gyermekeimre. Azt is megtanítottad, hogyan kell imádkozni, hogyan lehet humorra találni és hogyan lehet együttérezni.
Az egykori Victoria’s Secret modellnek egy héttel nagyapja temetése után kellett örökre búcsút vennie a nagymamájától. Így dupla fájdalom van most a szívében. Szerencsére a ma már üzletasszonyként tevékenykedő Mirandát három kisfia és férje is támogatja, így nincs egyedül a gyászával.
Ha kíváncsi vagy, mely híres nők szemöldöke teremtett divatot, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
10 sztár, aki mesébe illő Vera Wang esküvői ruhában mondta ki a boldogító igent
Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele terveztetik meg esküvői ruháikat. Most mutatjuk a 10 legszebbet!
5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben - most ezek a legnépszerűbbek!
Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!
„Nem öregedett jól” – beszóltak a Reszkessetek, betörők! sztárjának, miután smink nélküli videót osztott meg
A színésznő valószínűleg nem foglalkozik a kritikákkal.
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
Heti horoszkóp május 13-19.: az Ikrek a sarkukra állhatnak valakivel szemben, a Szüzek tudatosan tervezik a jövőjüket
A csillagok május közepére is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a heti horoszkópodat!
9 napsütéses film, ami érdekes ragyogást hoz az életedbe: ezek a legjobb fényben fürdő alkotások
Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.