Nyilvánvaló, hogy közel állnak egymáshoz, és Leonard barátjának tekinti Sheldont, de utóbbi sajátos dolgai idővel elhatalmasodnak Leonard életén. Sheldon annyira mániákus, hogy kínos és nehéz helyzetekbe keveri Leonardot, gyakran arra kényszerítve őt, hogy azt egye, amit ő, azt nézze, amit ő akar és így tovább.
Egy apróságot azonban nem hagynánk ki, amikor a sorozat végéhez ér, és Sheldon Nobel-díjat kap, beszédében mindent elismer, amit Leonard tett valaha is érte, így nézve pedig mondhatni szép vége lett a dolognak.
A sorozattörténet 10 legtoxikusabb barátsága
Te sem tudod megunni a Grace Klinikát, a Jóbarátokat vagy a Szex és New Yorkot, pedig már kívülről fújod az egészet? Miért vagyunk képesek ugyanazt a sorozatot ezredjére is megnézni, és közben elképesztően jól érezni magunkat? A tudomány megkereste rá a választ!7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!