Forrás: Photo by The Creative Exchange on Unsplash
A feliratkozásod hibába ütközött. Kérjük próbáld meg újra!
Köszönjük, sikeresen feliratkoztál!
Szakértőink
Dr. Falus György
1993 óta dolgozom plasztikai sebészként. Már pályám kezdetén abban a szerencsében volt részem, hogy rögtön kipróbálhattam mind a kórházi, mind a magán praxist. Jelenleg az esztétikai műtéteket egy megújult magánvállalkozásban, a helyreállító műtéteket kórházi keretek között végzem. A velem együtt dolgozó kollégákkal együtt közös célunk, hogy maximális szakmai és emberi hozzáállással valósítsuk meg a szépülni, fiatalodni vágyó pácienseink elképzeléseit.
Dr. Halász Dóra
Aromaterapeuta, gyógyszerész
Dr Halász Dóra vagyok, szakgyógyszerész , feleség és egy gyönyörű kisfiú édesanyja, a SHEDO kozmetikumok megálmodója és készítője. Gyógyszerészeti egyetemi tanulmányaim során megismerkedhettem számos természetes és szintetikus vegyület kémiájával, tulajdonságaival, hatásaival. Figyelmem hamar a természetes anyagok felé irányult. A gyógynövények, növényi olajok és illóolajok ragadtak magukkal. Aromaterápiás tanulmányaim során elmélyülten foglalkozhattam kedvenc olajaimmal. Ezen tudásanyag birtokában már elérhetőek bizonyult sajátnatúr kozmetikumaim létrehozása, amellyel egy régi álmom vált valóra. Anyaként, keresztanyaként, barátnőként a mindennapos babaápolásban is szereztem tapasztalatot. Így született meg a SHEDO Manó babaápolási termékcsalád. Kozmetikumaim 2020. tavaszán kerültek forgalomba.Gyógyszerész. Aromaterapeuta. Csodás, 100%-ban természetes összetevőjű natúrkozmetikumok megálmodója és alkotója: ismerjétek meg dr. Halász Dórát és a SHEDO márkát!
Dr. Pozsgai Melánia
2014-ben szereztem orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Már az első egyetemi évek alatt érdeklődni kezdtem a bőrgyógyászat iránt. Szakorvosként kiemelten fontosnak tartom, hogy az általános bőrgyógyászati kórképek mellett minél nagyobb hangsúlyt fektessünk bőrtumorok korai felismerésére, a fényvédelemmel, megelőzéssel kapcsolatos információk átadására.
Gazdig Adrienn
Hajfonat specialista
1985-ben születtem, amióta az eszemet tudom fodrász szerettem volna lenni.15évesen saját hajamon elkezdtem fonásokat gyakorolni, amit Alicia Keys ihletett (Fallin c. számában). Majd az egész sulinak kellett! 10éve végeztem el a fodrász iskolát és mivel 2017-ben hatalmas divat lett Magyarországon a hajfonás, így ezt már begyakorolva, meglovagoltam a hullámot! Ma pedig már oktatom is a hajfonás minden változatát!
Herczeg Csaba 'Gepárd'
1998 óta vagyok aktív fodrász, és 2000-től kezdve dolgozom divatfotózásokon, divatbemutatókon és reklámfilmekben. 2000-től a Tony&Guy oktatási és kreatív igazgatója voltam, innentől kezdve pedig állandó szereplője voltam a divatlapoknak, mint fodrász. 2005-ben két társammal megalakítottuk a Hair-Club szalont, 2010-től pedig egyedül viszem a CULThair fodrászatot. Többször voltam a Central European Fashion Week vezető fodrásza, emellett pedig együtt dolgozhattam olyan cégekkel is, mint például a L’Oreal, TG vagy a Joico. Az utóbbi években a Schwarzkopf Professional és az Authentic Beauty Concept fodrásza vagyok.
Kenesei Anikó
A JOY magazin szépségszerkesztője
Klein Fanni
Klein Fanni vagyok, a The Sisterhood Salon egyik alapítója, a szalont Annával a nővéremmel nyitottuk tavaly nyáron budapest belvárosában, nekünk ez volt az egyik nagy újratervezés 2020-ban. Amikor megszereztem a szakmám, még nem ismertem ezt a világot, így folyamatosan fejlődni akartam, ezért képzésről képzésre jártam, ezáltal rengeteg szakembert és új technikát ismertem meg. A mai napig úgy gondolom, hogy soha nem szabad hátra dőlni, szeretem magam képezni és mindig keresem az újdonságokat. A festés szerelmeseként a díszítést preferálom főként, de a természetes hatású tökéletes gél lakkozás is nagyon fontos szerepe a munkámnak.
Kovács Viktória
Szakmai pályafutásomat a MAC Cosmetics-nél kezdtem 2014-ben, 3 kozmetikusként töltött év után. 2015-ben váltam szabadúszó sminkessé, azóta változatos területeken tehettem magam próbára. Több Budapest Fashion Week bemutatón dolgoztam, különböző magazinok oldalain jelentek meg munkáim, és számos hazai divattervező fotózásán közreműködtem. Hosszú ideje készítem írók, költők, szerzők sminkjeit is egy könyvkiadó felkérésére.
Részt vettem magyar és külföldi filmek, sorozatok forgatásán, illetve több, a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon bemutatott produkció elkészítésében. Az utóbbi években sok zenei videó és reklám által is bővült a portfólióm.
Molnár Lilla
Etyeken élek és tevékenykedem sminkesként, kozmetikusként és sminktetoválóként (weboldalam). Egyetemi tanulmányaim alatt végeztem el professzionális sminkes képzést, majd rögtön el is helyezkedtem a szakmában, hogy kellő gyakorlatra tegyek szert, 5 évet dolgoztam a MAC Cosmetics-nél, majd kialakítottam önálló sminkes szalonom. Dolgoztam már fotózásokon, divatbemutatókon és forgatásokon is, Idő közben pedig nem csak sminkes, hanem sminktetováló és kozmetikus is lettem. Microblading- természetes szálas szemöldök tetoválás készítéssel is foglalkozom.
Szakonyi Eszter
Kozmetikus mester, egészségügyi szakkozmetikus, a Vintage Beauty magyar prémium kozmetikai márka megalapítója, az Időtlen szépség c. könyv szerzője
"Az emberi arc az egyik legpontosabb térkép az egyénről. Múltja, életmódja, szokásai, egészségi állapota, lelki alkata, törekvései és elfojtásai, hangulata és indulatai mind-mind leolvashatóak bőr állapotából, ápoltságából, redőiből, elváltozásaiból és a mindezek elfedésére tett törekvésekből. Ezen kódrendszer megfejtése és lehetőségekhez mért manipulálása az egyik legizgalmasabb játék számomra."
Takács Petra
Vadász Emese
Online szépségszerkesztő. Szépségápolás fanatikus, színház expert és Netflix-függő.
Zólyomi Zsolt
Parfümőr
Zólyomi Zsolt vagyok, az egyetlen magyar orr, avagy parfümõr, a Le Parfum luxusparfümérialánc alapítója. Jean-Paul Guerlain Versailles-ban, a Napkirály fényûzõ városában alapította meg a luxuskozmetikumok világhírû francia iskoláját: www.isipca.fr Ebben az iskolában a világ minden tájáról érkezett tizenkét tanuló közt évtizedek óta az egyedüli magyarként végeztem el a Fragrance Academy parfümkészítõ mesterkurzusát. Jelenleg nemzetközi megbízásoknak megfelelve készítem saját parfümkreációimat. A Le Parfum parfümériáimban Személyes Parfümtanácsadást is tartok a világ legszebb niche parfümjeiből. A luxusparfümkészítés high-end szolgáltatása azonban, amikor egyedi felkérésre személyre szabott, kifejezetten a megrendelõ bõréhez komponált “haute couture” vagy "custom-made" parfümöket, valamint emlékezetes ünnepi, például esküvõi vagy exkluzív vállalati parfümöket alkotok.
A nap cikke
4 csillagjegy, akinek pénz hullik az ölébe a közeljövőben
Úgy tűnik, hogy extra szerencsés időszak érkezik néhány csillagjegy számára, akiknek maximálisan fellendülnek a pénzügyeik a közeljövőben!
Promóciók
Viaszba öntötték Palvin Barbit – Most a catwalkozást is megtanulhatod a szupermodelltől a Madame Tussauds Budapestben
A szupermodell figurájával bárki lefotózhatja magát a Madame Tussauds Budapestben, amely hamarosan az első születésnapjá...
Promóciók
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR
Rangos szakmai elismeréseket kapott a SPAR Magyarország. A SPAR, az INTERSPAR és a Regnum márkák elnyerték a Superbrands...
Olvasd el!
Napi horoszkóp május 9.: a Bikáknak kellemes meglepetésben lehet részük, a Rákok hatalmas lépésre szánják rá magukat
A csillagok a hét második felére is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Olvasd el!
4 csillagjegy, akinek hamarosan teljesül élete legnagyobb álma: egy őrangyal segít nekik ebben!
Ha megtalálod a csillagjegyedet a listánkon, akkor igazán szerencsés vagy, mert hamarosan valóra válhat az, amire már nagyon régóta vártál - méghozzá nem akármilyen segítséggel.
Olvasd el!
Erősen hat a fogyásra, ha így fogyasztod a D-vitamint: kutatások bizonyítják az eredményt!
Kevés időt töltesz a napon, és nem figyelsz oda arra sem tudatosan, hogy pótold a D-vitaminbevitelt? Jobb, ha ezen sürgősen változtatsz, mert így nehezebben adod le a plusz kilóidat.
Olvasd el!
Szoboszlai Dominik külseje drasztikusan megváltozott: a rajongók szúrták ki, mi lett teljesen más a sztárfocistán
Szoboszlai Dominik lassan olyan híres, mint egy hollywoodi sztár, így egyértelmű, hogy a rajongók minden apró változást észrevesznek a külsején!
Olvasd el!
Azonnal dobj el mindent: Hailey Bieber babát vár!
Szinte hihetetlen, hogy az egykori tinisztár Justin Bieber hamarosan apa lesz, az viszont biztos, hogy Hailey-vel tökéletes párt alkotnak!
6
Facebook
Twitter
Pinterest
Tény, hogy ahogy az ember lánya betölti a 30-at, egész más lesz a szépségápolási rutinja.
Mind tudjuk, hogy a ráncokat eltüntetni már sokkal nehezebb, mint megelőzni azok kialakulását. Éppen ezért harmincéves korunkra már legalább egy jó ránctalanítókrémnek fel kell kerülnie a polcra, hogy mielőbb megkezdhessük a védekezést. Azonban jó tudni, hogy bizonyos szépségápolási rutinnal sokkal többet árthatunk, mint használhatunk, valamint akár a nem kívánatos ráncok megjelenését is negatívan befolyásolhatjuk. Ez pedig nem más, mint az arc túlzott tisztítása. Noha az arctisztítás fontos lépés a szépségápolásban, nagyon fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára, az ugyanis már inkább árt, mint használ. Az elismert dermatológus, Rachel Nazarian hívta fel a figyelmet a problémára:
forrás: Photo by Timothy Dykes on Unsplash
Azok, akik olyan termékeket használnak (leginkább kemény szappanokat), amelyek eltávolítják a bőr felületéről a természetes olajokat, totálisan megzavarhatják a bőr pH-ját. A túlzott tisztítás hatására a bőr kiszáradhat, kirepedezhet, valamint fertőzéses és gyulladásos tünetek jelenhetnek meg. Továbbá az öregedés jelei is előbb mutatkozhatnak meg kisebb ráncokban.
A szakértő továbbá hozzátette, hogy valójában a túlzott tisztítás hatására lehetséges, hogy úgy érezzük, hogy a bőrünk tisztább, ugyanakkor az paradoxon módon egyre több olaj termelődéssel próbálja helyreállítani az eredeti állapotot, ami ördögi körhöz vezethet. Azt javasolja, hogy naponta kétszer tisztítsuk meg az arcunkat, egyszer reggel, és egyszer este.
Galéria / 5 kép
4+1 dolog, amit be kell vezetned 30 felett a bőrápolási rutinodba
Megnézem a galériát
Bezár
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →
Hirdetés
Galéria
Hogy tetszett a cikk?
Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Videók
Promóciók
Viaszba öntötték Palvin Barbit – Most a catwalkozást is megtanulhatod a szupermodelltől a Madame Tussauds Budapestben
A szupermodell figurájával bárki lefotózhatja magát a Madame Tussauds Budapestben, amely hamarosan az első születésnapjá...
Promóciók
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR
Rangos szakmai elismeréseket kapott a SPAR Magyarország. A SPAR, az INTERSPAR és a Regnum márkák elnyerték a Superbrands...