Egyszerre voltunk terhesek, de az enyém elment

Egy kerthelyiségben találkozott a társaság. Én a hatodik hétben jártam, és nem titkoltam a világon senki elől. Mondjuk nem is lehetett volna, mert amikor kijött a pincér, hogy felvegye a rendelést, rozéfröccs helyett limonádét rendeltem. Mindenki kérdően nézett rám, én pedig csillogó szemmel, lelkesen árulkodtam az állapotomról.

Ma már hallgatnék, mint a sír.

Szinti, a volt kolléganőm, aki Aperol Spritz-rajongó volt, vállalta velem az antialkoholizmus rögös útját. Szolidaritásból, mondta, nekem meg nem tűnt fel, mennyire kapóra jött neki a vallomásom. Csak magamat és áldott állapotomat dédelgettem, kihunytak az érzékeim más emberek vagy a külső történések irányába. Vidám volt az este, fogyott a bor és a limonádé, csevegtünk az élet legszokásosabb dolgairól. Szinti tíz éves fiáról mesélt, Csongor az új munkájáról, Tomi, az én barátom pedig zenekara legfrissebb felvételeiről. Harsányabb voltam, mintha hat fröccsöt ittam volna meg: talán soha korábban nem voltam ennyire felszabadult.
Hazamentünk, szeretkeztünk Tomival. Utána pisiltem, és a vécépapíron mintha rózsaszín csíkot pillantottam volna meg. Képzelődsz, intettem le magam, nincs ott semmi. És tényleg nem lehetett eldönteni.

Másnap megjött. Megkésett menstruáció volt, ahogy az orvos később elmagyarázta, nem volt még baba, csak egy üres petezsák. De én hetekig gyászoltam. 39 éves voltam, nem álltak már előttem korlátlan lehetőségek. Sőt. Olyan mardosó fájdalmat éltem át, amit nem ismertem, és amit véglegesnek tekintettem, s mint kiderült, nem véletlenül.

Olvasd tovább a történetet az evamagazin.hu oldalon!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!