"Ebből tudtam már a 2. randin, hogy ő lesz a férjem" - az alábbi történet neked is segíthet az ismerkedésben

Amikor még szingli voltam, nekem is akadt részem jó néhány kellemetlen randiban. Volt, hogy már az első öt percben egyértelművé vált, hogy nem lesz folytatás, és a randi fél órán belül véget ért, illetve olyan is, amikor papíron minden tökéletes volt, de hiányzott az a bizonyos plusz. Igazából egy idő után már kezdtem azt hinni, hogy velem van a baj, és töröltem magam a Tinderről is: aztán rá néhány napra egy házi buliban, ahol aztán végképp nem számítottam rá, megismertem a jövendőbeli férjemet.

Mielőtt elárulom, hogy honnan tudtam már a második találkozón, hogy végre megnyugodhatok, mert itt van Ő, el kell mesélnem egy fontos részletet a korábbi kapcsolataimról és randijaimról. Valamiért ugyanis rögtön, amint megtetszett valaki, és megvolt a vonzalom, bekapcsolt nálam az aggodalom amiatt, hogy "oké, na de ő vajon szintén így érez? Mi van, ha még jobban megismer, aztán a valóság kevésbé tetszik neki? És ha nem is keres komolyat?" Ezért aztán folyton arra törekedtem, hogy ha nem is 100%-ban, de minél inkább tökéletesnek tűnjek. Képes voltam sminkben aludni, és sosem tudtam teljesen ellazulni az aktuális srác társaságában, mert mindig azon izgultam, mi van, ha marhaságot mondok, vagy ha valamit viccesnek szánok, de nem jön át. Ma már tudom, hogy nem kellett volna ennyire ráfeszülni, de a végkifejletnek köszönhetően cseppet sem bánom.

forrás: DocuSign on Unsplash

Amikor ugyanis megismertem a férjemet, az első randin megtörtént az, amit nagyon rég éreztem utoljára egy első találkozón: teljesen ellazultam! Még a kezdeti pár percben izgultam, aztán leültünk, és pillanatokon belül úgy éreztem, hogy mellette egész egyszerűen önmagam lehetek. A kisugárzása, a viselkedése, még a testbeszéde is azt éreztette velem, hogy minden tökéletesen komfortos és biztonságos, álarcra pedig végképp nincs szükség. Nem kellett, hogy tökéletes legyen az a találkozó, nem kellett izgalmas program vagy száz tartalék beszélgetőtéma kínos csend ellen. Az egész önmagában bizsergetően izgalmas, de közben kellemes és laza volt.

A második alkalommal pedig ugyanez történt. Hamar kiderült, hogy a gondolkodásmódunk ugyanolyan, és ha apróságokban mégsem értünk egyet, akkor is toleránsan elfogadtunk mindent. Amikor eszembe jutott valami, neki is rögtön ugyanaz ugrott be; olyan érzés volt, mintha egy régi ismerőssel találkoztam volna, akivel mindent tudunk egymásról. A tény, hogy soha, senki más mellett nem tapasztaltam ilyet, egyértelművé tette, hogy ez a találkozó más, mint a többi.

Azóta pedig több, mint négy év telt el, sok-sok közös kalanddal, összeköltözéssel és esküvővel. A fenti két dolog pedig még ennyi idő távlatában sem változott az égvilágon semmit!

Olvasnál még a témában?

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!