Promóciók
Az őrültség határait feszegeti új klipjében Wunderlich József

Ez is érdekelhet
június 9
Megjelent Wunderlich József, a Vígszínház színművészének legújabb klipje a SKIZó című
szólóalbumáról, melyben bemutatja, hogy sokszor milyen vékony vonal választja el a valóságot a tébolytól. Az Üsd be a GPS-embe című dalhoz készült videóban felesége, Bach Kata és több közismert színészkollégája is felbukkan mellette.
A dal a tavaly megjelent nagylemezének egyik legkedveltebb szerzeménye, ezért József ezúttal egy sokkal komplexebb zenés filmet álmodott meg, amelynek képi világa tökéletesen
tükrözi a dalszöveget.
A Vígszínház színésze a saját különcségét is belefogalmazta a képkockákba, hiszen
gyakran érezte azt, hogy kilóg a sorból. Ő azonban kívülállóságát az alkotásba fordította.
József ebben a dalban tulajdonképpen arra keresi a választ, hol húzódhat a határ művészet és téboly, mániákus művész és tébolyult között.
Ezek a vonalak sokszor elmosódnak, hiszen a művészet gyakran
keresi, feszegeti önmaga határait. A dalszövegnek ezt a furcsa hangulatát szerettem volna erősíteni a képi világgal is
A színész-énekes által megformált őrült személy pillanatai, érzelmei mély nyomot hagynak
mindenkiben, a rendkívül szuggesztív képkockák szó szerint arra késztetik a nézőt, hogy megpróbálják maguk is megfejteni József kérdéseit.
Az Üsd a GPS-embe azt is feszegeti, vajon lehet-e társa egy különc embernek, ha igen, kinek a feladata megérteni őt? Ezt a kérdést segít körbejárni a klipben – többek között- József felesége, Bach Kata, aki úgyszintén a Vígszínház társulatának tagja. A színésznő a főhős barátnőjének képében jelenik meg, míg a Psota Irén és Jászai Mari-díjas érdemes művész, Takács Kati az édesanyát alakítja. Felbukkan a klipben nővér szerepében Waskovics Andrea is, akivel József A nagy Gatsby című nagysikerű előadásban szerelmespárt játszik. A Pál Utcai Fiúk Kolnayja, Tóth András egy régi barátot kelt életre, míg a televíziós sorozatokból ismert Kurely László ügyvédként szerepel a videóban.
A friss dal szövegét és zenéjét Wunderlich József jegyzi, a klipet pedig Vadas Géza operatőr, vágó, colorist közreműködésével forgatta le.
A fiatal színészt idén nyáron június 25-én Biatorbágyon, július 7-én Cegléden, július 28-án pedig a Művészetek völgyében láthatod.
Ötvözve a színházi és zenei tapasztalataimat próbálok egy elsősorban tartalmilag építkező saját akusztikus világot létrehozni, ez nagyon komoly kihívás és óriási kaland, nagyon élvezem.
- mondta el a színész kérdésünkre válaszolva.Nézd meg, nagyon tetszeni fog!
Csekkold a galériát is!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Légy a saját történeted hősnője! - Az Answear.LAB bemutatja a BE SHERO kollekciót
június 9
"Az a munkám, hogy nőket fürdetek." - Mi is az a hammam?
Az interneten virálissá vált egy videó, melyen egy férfi szappanos vízzel mosdat és masszíroz főleg fürdőruhás nőket. A meghökkentő videót nem tudni, melyik országban rögzítették, de a szituáció nem annyira meglepő, ha mondjuk egy török, vagy marokkói fürdőbe megyünk. Utána jártunk, mi is az a hammam.
Híres emberek, akik a rokonukkal kötöttek házasságot
A szerelmet nem lehet irányítani, főleg ha erős és igazi...
Híres magyar nők, akik eltitkolták a terhességüket
A sztárok előszeretettel szeretnek megosztani mindent az életükkel és a karrierjükkel kapcsolatban.
Egy fiatal influenszer megmutatta, milyen a női has a szülés után valójában - VIDEÓ
Az olyan sztárok, mint például Kylie Jenner simán lapos hasat villantanak két nappal szülés után. De hogy megy ez a valóságban? Mia megmutatta!
„Sírás a kamerák előtt és TikTok tánc az utcán” – az idősebbek szerint az alábbi dolgok a legcikibbek a Z generációval kapcsolatban
Nem fogták vissza magukat a válaszadók.
5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.