Premier: A Pál utcai fiúk sármos főszereplője első klipjét mutatja be

Instagram/jozsefwunderlich
Léderer Fruzsina

Először a Joy.hu-n láthatod a jóképű és tehetséges hazai színész vadiúj klipjét.

Megjelent a Pál utcai fiúk és a Nagy Gatsby zenés darabok főszereplője, Wunderlich József a első szólólemeze, a SKIZÓ. A 14 dalból álló album 14 különböző lelkiállapotot tár fel, ennek megfelelően nem csak témáiban, de stílusában is nagyon sokszínű és változatos anyag lett. A lemezről máris itt az első klip is, mely a Ragasztva című dalhoz forgott.

Wunderlich József neve tutira ismerős számodra, hiszen a Pál utcai fiúk népszerű darabjában Bokát, A nagy Gatsbyben pedig a címszereplőt alakítja. A Vígszínházhoz 2015-ben csatlakozott, 2016-ban Junior Prima Díjjal tüntették ki és elnyerte a Ruttkai Éva-emlékdíjat is, 2017-ben Soós Imre-díjat kapott.

Szólólemezét, amin 14 teljesen eltérő dal van, saját maga írta, a dalok olyan témákat járnak körül, mint a szerelem, a másikkal való egybeolvadás, a remény, önmagunk keresése, a káoszban való rendteremtés igénye, az apaság gyöngédsége, az éjszaka csábító hangjai, élet és halál mind-mind megjelennek a számokban, ahogy mindezek az érzések, pillanatok képesek váltakozni egyetlen emberben is.

14 dal, 14 különböző lélek. Teljesen Skizó. Nem tudom, hogyan csináltam. Részem lett ez a lemez, valahogy mind a 14 lélek én vagyok. 14 évesen veszítettem el édesapámat, aki gyönyörűen énekelt. 14 évesen írtam az első saját dalomat, mert reménytelenül szerelmes voltam. A lány soha nem hallotta azt a dalt, de talán jobb is így. 14 éve kezdtem el énekelni is. Most pedig eljött az idő, hogy kicsit elbúcsúzzak ettől a 14 lélektől, hogy mások is hallgathassák és érezhessék. Ezen dolgoztam az elmúlt hónapokban bezárva az otthonomba.



- nyilatkozta a színész.

József fontosnak tartotta, hogy kikérje szakmai mentorai segítségét, így Presser Gábor is véleményezte az albumot. Sok ponton fonódik össze a munkájuk, főként mert a Vígszínház zenei vezetőjeként több közös projektje volt a színésszel. Első hallgatás után így nyilatkozott a dalokról:

Hát nagyon megleptél. Nem azzal, hogy jó, hanem a hangvétellel, a felrakásokkal, a szövegekkel! Meg a bátor dalforma-elhagyó dalok! Csak gratulálni tudok, nagyon, de nagyon jó szerző vagy, az előadót már tudtuk... szóval nagy öröm volt meghallgatni az anyagot.

-

Dés László is elismerő szavakkal díjazta a lemezt, amelyhez máris itt az első klip.

Nagyon eredeti, mondhatni különös lemezt csináltál, nem törődve semmiféle más szemponttal, csak a saját magad zenei és gondolati kifejezésével. Egyszóval jó, izgalmas, változatos, színes lemezt csináltál Józsi, nagyon gratulálok! Erős anyag és annyi ötlet van benne, hogy másik tíz lemezre elég lenne. Kívánok sok sikert a lemezhez, sok örömöt neked és a közönségnek. Reméljük, hamarosan koncerten is elő tudod adni a dalokat.

- mondta a művész.

A Ragasztva picit egybegyúrja az egész lemez üzenetét, hiszen ezerféle érzelem dúl mindenkiben, számtalan módon értelmezhetjük, ahogyan minket is sokféleképpen dekódolhat a környezetünk. Minden helyzetben kicsit más arcunkat mutatjuk, más szerepnek igyekszünk megfelelni. Én is másmilyen vagyok apaként, férjként, egy megbeszélésen vagy a barátaimmal, de estéről estére is más bőrébe bújok a színpadon. Ahogy a dal is mondja „Mindenki számára kicsit ragasztva van a valóság – magyarázza a szerző.

Hallgasd meg a szerzeményt!

Olvasd el ezt is!
Dobtunk egy hátast Puskás Peti új dalának szövegétől - KLIPPREMIER

Ezt is nézd meg!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Nőknek való vidék – hat aktuális színházi előadás, amit nő rendezett
Olvasd el ezt is!
Csalódások ihlették az X-Faktor énekesének, Vanek Andornak új dalát – klippremier!