Testképzavar, anorexia és zaklatás: a tornászlányok élete keményebb, mint hinnétek

Út az öngyűlölethez: a sportág, ahol a tested minden hajlata végig látszik

„Amikor először versenyeztem a hazámért nemzetközi tornán 17 évesen, eszméletlenül elveszettnek és zavartnak éreztem magamat. Emlékszem, hogy bemelegítettem, és a társaimra néztem... és láttam, hogy mind kisebb, vékonyabb és formásabb nálam. Kényelmetlenül éreztem magamat, és hát... tudtam, hogy nem ez az, amire a figyelmemet fordítanom kellene egy ilyen helyzetben” – mondja Rosie MacLennan kanadai gumiasztaltornász a CBC-nek, aki lényegesen magasabb és izmosabb ma, 27 évesen is az átlagos trambulintornászoknál, s ezért mindig is kilógott a sorból.
MacLennan szerint jellemző probléma, hogy minden sportághoz tartozik egy ideális(nak hitt) testalkat, és a sportolóktól elvárják, hogy ne is nézzenek ki másképp. Különösen kemény helyzet, ha az ember tornászként keresi a kenyerét:
Ez azt jelenti, hogy egészen kicsi gyerekkorától kezdve folyamatosan ordítoznak vele, hogy húzza ki magát, álljon egyenesen, ne egyen túl sokat, dolgozza le a pocakját.

A lányok számára gyakran komoly törést jelent a serdülőkor, amikor sokan magasabbra nőnek, és a melleik is domborodni kezdenek. Nem ritka, hogy ezt képtelenek feldolgozni a reménybeli bajnokok, és ezért étkezési zavarok alakulnak ki náluk, hogy megőrizzék kislányos formáikat.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok IDE!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!