Promóciók
Elcsípték Vilmos herceget, ahogy egy meleg étteremben vacsorázik, mint egy földi halandó
Forrás: Chris Jackson - WPA Pool/Getty Images

Ez is érdekelhet
június 9
Bármennyire is próbálja Harry herceg egy földhözragadt, kimért emberként beállítani Vilmos herceget, Vilmos mindezt úgy cáfolja, hogy még csak nem is erőlködik.
Vilmos herceg titokban érkezett meg Lengyelországba, katonai támaszpontokat látogatott meg Rzeszówban, 60 mérföldre, vagyis több mint 96 kilométerre az ukrajnai határtól. Vilmos találkozott a lengyel védelmi miniszterrel és a lengyel területi védelmi erők csapataival, majd Varsóba ment, ahol ellátogatott egy szállásközpontba, ami jelenleg 300 ukrán nő és gyermek menedékhelyéül szolgál.
Ezt követően Vilmos herceg megtehette volna, hogy elvonul, hazautazik vagy épp egy teljesen privát luxus étteremben vacsorázik, ehelyett leült a helyiek közé egy meleg étteremben. Vilmos herceg a Buetero Bistroban fogyasztotta el a vacsoráját munkatársai körében. Az étterem dolgozói szerint a Kensington-palota csapata asztalt foglalt az étteremben, és a herceg úgy döntött, csatlakozik hozzájuk. Minden feltűnés nélkül érkezett meg az étterembe és választott az egyébként teljesen átlagos, olcsónak számító, 7 eurós menüből.
Az étterem tulajdonosa, Pawel Zasim elmondta, hogy a többi vendég nagyon meglepődött, hogy aznap egy herceggel vacsorázhatnak, de Vilmos teljesen átlagosan viselkedett és nagyon jól érezték magukat a vacsora során.
Vilmos herceg egyébként már több alkalommal kifejezte támogatását az LMBTQ+ tagok iránt. Ő volt az első a királyi családból, aki egy LMBTQ+ magazin címlapján szerepelt és felszólalt a homofób fenyegetések ellen is. Vilmos herceg korábban egy interjúban arról is semmi baja nem lenne azzal, ha valamelyik gyermeke meleg lenne.
„Aggaszt a dolog, nem azért, mert esetleg melegek; aggaszt, hogy mindenki más hogyan reagálna, és milyen nyomás lenne a gyerekeken emiatt”
- mondta a herceg, majd azt is hozzátette, hogy azt kívánja, bárcsak egy olyan világban élnénk, ahol rendben van, ha valaki meleg.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Légy a saját történeted hősnője! - Az Answear.LAB bemutatja a BE SHERO kollekciót
június 9
"Az a munkám, hogy nőket fürdetek." - Mi is az a hammam?
Az interneten virálissá vált egy videó, melyen egy férfi szappanos vízzel mosdat és masszíroz főleg fürdőruhás nőket. A meghökkentő videót nem tudni, melyik országban rögzítették, de a szituáció nem annyira meglepő, ha mondjuk egy török, vagy marokkói fürdőbe megyünk. Utána jártunk, mi is az a hammam.
Híres emberek, akik a rokonukkal kötöttek házasságot
A szerelmet nem lehet irányítani, főleg ha erős és igazi...
Híres magyar nők, akik eltitkolták a terhességüket
A sztárok előszeretettel szeretnek megosztani mindent az életükkel és a karrierjükkel kapcsolatban.
Egy fiatal influenszer megmutatta, milyen a női has a szülés után valójában - VIDEÓ
Az olyan sztárok, mint például Kylie Jenner simán lapos hasat villantanak két nappal szülés után. De hogy megy ez a valóságban? Mia megmutatta!
„Sírás a kamerák előtt és TikTok tánc az utcán” – az idősebbek szerint az alábbi dolgok a legcikibbek a Z generációval kapcsolatban
Nem fogták vissza magukat a válaszadók.
5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.