15 vicces-titkos dolog, amit minden lány csinál néha - Teszteld, rád mennyi igaz!
Sokszor a pasik még csak nem is sejtik őket!
Még a legnagyobb társaságrajongó emberek is szeretnek időnként egyedül lenni, kényelmesen eldőlni a kanapén, és azt csinálni, amit csak akarnak. Olyan béna ruhában, kócos frizurával, amihez éppen kedvük támad. Ez érthető, hiszen mindenkinek szüksége van némi énidőre, bizonyos dolgokat pedig csak így, egyedül tudunk igazán megtenni. Egy korábbi vicces képregényben már beszéltünk is arról, mik azok, amikről csak mi tudunk:
Ráadásul akad néhány dolog, amit ugyan nem mondunk ki nyíltan, de szinte mindannyian csinálunk, ha egyedül maradtunk otthon. Az alábbi tesztben 15 ilyet gyűjtöttünk össze, és a válaszaid alapján kíváncsiak vagyunk arra, rád hány igaz.
A végén feltétlenül írd meg nekünk kommentben az eredményed!
Elég gyakran magadra ismertél, igaz? Akkor a következő képregényben is így lesz majd, az alábbiakat ugyanis a legtöbb lány gyakran mondja, majd 5 perc múlva teljesen másképp cselekszenek!
Vicces képregények arról, mit mondunk, és mit teszünk 5 perccel később