Végre! Hónapokkal a szülés után kiderült Emma Stone kislányának a neve
A színésznő már több, mint 2 hónapja, március 13-án megszülte első gyermekét, ám a baba nevére csak most derült fény. Neked hogy tetszik a választásuk?
Emma Stone nem posztolta végig a terhességét, sőt, a legnagyobb titokban tartotta, csak úgy, mint a szülést. Az eltelt két és fél hónapban pedig csak annyit tudtunk a piciről, hogy kislány.
A TMZ azonban a baba születési anyakönyvi kivonatára hivatkozva azt írja, hogy végre kiderült a pici neve: a kislány Louise Jean McCary lett.
Emma Stone középső neve is Jean - a teljes neve Emily Jean Stone, a nagymamáját pedig Jean Louise-nak hívták, így a pici lányt is így nevezték el, csak a két nevet felcserélték.
Emma Stone férje Dave McCary - a pár 2020 őszén kelt egybe, a tavaly nyári esküvőt a pandémia meghiúsította.
Emma jelenleg elég elfoglalt: a babázás mellett most promotálja új filmjét, a Szörnyellát, aminek bemutatóján bombacsinosan festett. Ez volt az első alkalom, hogy a filmsztár a szülés után a vörös szőnyegre lépett.
7 sztáranyuka, akik őszintén beszéltek szülés utáni alakjukról