Fitteskedjünk
Csúcsformában van a filmcsillag - Vadító fürdőruhában mutatta meg csodás alakját Vanessa Hudgens
Forrás: Getty Images/Daniele Venturelli

A High School Musical sztárjának mindig szuper alakja volt, most pedig készült róla néhány új fürdőruhás kép, amin egyértelműen látszik, a sztár sosem hanyagolja el a testmozgást. Vanessa Miamiban nyaral a héten, így több bikinis fotó is felkerült a netre, amin a rajongóknak megakadt a szeme.
Az egyiken épp egy merész egyrészes fekete fürdőruhában kortyolgat limonádét, miközben a tengerből sétál ki. A bikini nemcsak elöl volt mélyen dekoltált, hátul semmit sem takart a színésznő fenekéből. Vanessa fekete baseball sapkával és napszemüveggel, illetve arany és gyöngy ékszerekkel egészítette ki az összhatást. A fürdőruha még azt is lehetővé tette, hogy a híresség megvillantsa a tetkóit, amiből legalább 10 különböző díszíti a testét. Aki viszont hiányzott a képekről, az egyértelműen Vanessa pasija, Cole Tucker volt, akivel még 2020 novemberében kezdett randizni.
Azok mellett a fotók mellett sem lehet elmenni szó nélkül, amiket maga a sztár posztolt a saját Instáján: falatnyi bikiniben pózol egy medencében, amivel visszaidézi az éppen elmúló nyarat.
Ezt láttad már?
Hogy tetszett a cikk?
június 5
19 év után fény derült a Bajos csajok legnagyobb rejtélyére: elszáll az agyad, ha megtudod
Ezt nem akarjuk elhinni!
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Napi horoszkóp június 4.: a Kosoknak kellemes meglepetésben lehet részük, az Oroszlánok karnyújtásnyira vannak a céljuk elérésétől
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!