7 év és 2 közös gyermek után válik a Vámpírnaplók csillaga, Candice Accola
A rajongók már kiszúrtak pár jelet, amiből sejtették, hogy nincs minden rendben a pár házasságát illetően.
Candice Accola, akit a Vámpírnaplók Caroline-jaként ismerhettünk meg, 2012-ben ismerte meg Joe Kinget. A férfit még Nina Dobrev, sorozatbeli kolléganője mutatta be neki, és elég hamar egymásra találtak; 2013-ban már eljegyezték egymást, majd 2014-ben összeházasodtak.
Azóta két gyermekük is született, a legkisebb idén lesz 2 éves. Ám a pár házasságában egyre több probléma jelentkezett, amelyeket végül nem tudtak orvosolni, így április végén úgy döntöttek, hogy hivatalosan is elválnak. Candice Accola és exe összeférhetetlenségre hivatkozva nyújtotta be a válókeresetet, de a papírok alapján már januárban befejezték kapcsolatukat - derül ki a Us Weekly cikkéből.
Ezt követően a Vámpírnaplók sztárja hazaköltözött Nashville-be, majd nem sokkal később az összes közös fotójukat törölte Instagramról. Emiatt a rajongók már sejtették a hivatalos bejelentést megelőzően is, hogy problémáik vannak, amire rátett egy lapáttal, hogy a gyűrű is lekerült a színésznő ujjáról.
Részletekbe nem mentek, de az biztos, hogy hat és másfél éves kislányaikat közös erővel nevelik majd tovább.
Ezt is olvasd el!
Vámpírnaplók: mi lett a finálé óta a színészekkel?