A férjem válni akar, és én nem kérdezem, miért
Úgy jött be a kertkapun, mint egy átutazó, aki ezután nem jön soha többé. A kávé az asztalon várta, úgy készítettem el, ahogy szereti: kevés tejjel, sok cukorral. Farmert viselt, egy metálzenekar képe díszítette a pólóját, a haja frissen volt zselézve. Legalább húsz kilót fogyott és tíz évet fiatalodott. Nekem ebből még nem sikerült semmi. Az ÉVA Magazin cikke.
Kihagytuk az udvarias puszit, a kézfogást, és két méterre ültünk egymástól anélkül, hogy ezt külön megbeszéltük volna. Úgy tűnt, sokmindent még mindig ugyanúgy gondolunk, például azt is, hogyan illik távolságot tartani 2020 tavaszán. A bájcsevejt rövidre zártuk. Hogy vagy, jól, és te, én is. Aztán feltettem a kérdést.
- Akkor szeretnél elválni?
- Igen.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
- Oké.
És mást nem is kérdeztem. Ennyi volt. Nem akartam magyarázatot, nem akartam további halasztást (pedig használhattam volna a vészhelyzetet ürügyként), és nem bámultam rá hosszasan, könnyekkel a szememben, ahogy egy hollywoodi melodrámában szoktak nézni az elhagyott nők.
Már egy éve külön éltünk. Ő költözött el tavaly márciusban, azt mondta, a kapcsolatuk kihűlt, és képtelen ebben a hamukupacban tovább fuldokolni. Akkor még kérdeztem. Sőt könyörögtem. Sőt vádaskodtam, sírtam, rimánkodtam. Egy évet adjunk magunknak, kérlek, addig ne váljunk el. Meglátjuk, hogyan működik az életünk a másik nélkül. Dönthetünk azután is.
Beleegyezett.
Olvass tovább az evamagazin.hu oldalra kattintva!
ÉVA Magazin