Újabb traumáról vallott Demi Lovato: tizenéves korában molesztálta egy híres filmcsillag

gettyimages.com
Ujvári Viki

Demi Lovato nemrég őszintén beszélt arról, hogy 2018-as túladagolása során szívrohamot, három stroke-ot és agykárosodást is szenvedett és most újabb szomorú történetet osztott meg.

Már egy ideje sejthető volt, hogy a napokban megjelenő Dancing with the Devil (Tánc az ördöggel) címet viselő dokumentumfilm sorozat nem lesz egy könnyű széria semmilyen szempontból sem. Demi Lovato 4 részen keresztül őszintén mesél tinédzserkori traumáiról, és függőségeiről, amiért 2018-ban majdnem az életével fizetett.

Olvasd el ezt is!
Híres emberek, akik beismerték, hogy visszaestek

Most pedig újabb megrázó részletek kerültek napvilágra!

A 2000-es évek végén még a Disney Channel időszakában randizgatott egy férfival - akit nem nevezett meg - és bár Demi is belement ebbe a kis flörtbe, mivel még szűz volt, így egy ponton túl nem akarta folytatni a dolgot, ám a férfit ez egy pillanatig sem érdekelte és megerőszakolta őt.

Összekavartunk, de egy ponton azt mondtam, hogy "Ez nem fog tovább menni, mert szűz vagyok és nem így szeretném elveszíteni a szüzességemet". De ez nem számított neki és megtette. Én pedig magamévá tettem mindezt, és azt mondtam magamnak, hogy ez az én hibám volt, mert bementem vele egy szobába és tovább kavartam vele.

-

A vele történtek pedig olyan szinten traumatizálták, hogy önpusztításba menekült, miközben az elkövetőt sosem vonták felelősségre tettéért.

És tudod mit, basszus, egyszerűen csak kimondom, hogy: ez az én #MeToo történetem, az hogy elmondtam valakinek, hogy valaki ezt tette velem, aki sose került bajba emiatt. Soha nem rúgták ki egy filmből sem, amiben játszott.

-

Az eset után továbbra is hordta azt a gyűrűt, ami szüzességét szimbolizálta, annak ellenére, hogy a lelke mélyén tudta, mindez csak önámítás. Sajnos a sors nem volt kegyes hozzá, és mindez 2018-ban is megismétlődött vele, a túladagolt, öntudatlan énekesnőt, akkor dílere erőszakolta meg és hagyta magára, ahogy fogalmazott "szó szerint otthagyott meghalni, miután kihasznált engem".

Demi Lovato igyekszik továbblépni és reméljük, hogy erre a dokumentumfilmre egyfajta terápiaként is tekint, ami segít neki szembenézni a múltjával, miközben büszkén tekint előre a jövőbe!

Olvasd el ezt is!
10 híres ember, aki bipoláris zavarral küzd
Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Sztárok, akik családon belüli erőszak áldozatai lettek