„Nem a sikerek vagy a kudarcok határozzák meg, hogy kik vagyunk" - interjú a The Sign zenekarral

The Sign zenekar
Bíró Eszter

A 2012-ben alakult The Sign zenekar karrierjét egy igazi valóra vált álomhoz lehetne hasonlítani, hiszen megalakulásuk óta megállás nélkül törnek előre. Egy miskolci garázsban kezdték, mára pedig a legnagyobb haza fesztiválok fellépői közé tartoznak, akiknek legújabb klipje még minket is elvarázsolt.

A megalakulásotok óta 7 év telt el. Egy miskolci garázsból indultatok, ma viszont már nagyon sokan ismerik a neveteket. Mi kellett ahhoz, hogy idáig eljussatok?

A legfontosabb, hogy mindig is hihetetlenül élveztük, amit csinálunk, valamint nagyon jó barátok vagyunk a kezdetek óta. Ez a kötelék minden nehézségen, csalódáson átsegített minket és együtt tudunk maradni, hiszen nem a sikerek vagy a kudarcok határozzák meg, hogy kik vagyunk és azt, hogy kézbe vesszük-e a hangszert.

Meséljetek kicsit az új videóklipről? Mi volt a koncepció?

A Biztosan kihajt klip a dalszerzést mint művészeti, szellemi és alkotó folyamatot hivatott megörökíteni. Nyilvánvalóan nem ott írtam a dalt, de nagyon jól szemlélteti a klip, hogyan alkot egy szerző. Majd a dal tetőpontján megelevenedik az egész színpad. Ezt azt jelzi, hogy amikor már összeáll egy dal, mindig elképzelem, hogyan szól majd a színpadon a zenekarral a közönség előtt.

Olvasd el ezt is!
KLIPPREMIER! Puskás Petivel készített közös klipet az X-Faktor énekesnője

Mi az, amit semmiképp nem akartatok látni az új klipben? Volt olyan, amit először jónak tartottatok, de végül mégis máshogy döntöttetek?

Ábelnél a dobosunknál, aki – videós is – összegyűlünk és megvitatjuk a javaslatait, ugyanis neki van több és jobb rálátása szakmailag. Egy dolog volt, amit leszögeztünk az elején, hogy szirom ne legyen benne, mert visszatérő gondolat a dalban hogy: "Ha elhull egy szirom, nem volt hiába, ott kihajt az új".

Milyen lesz a 2020-as évetek? Van már olyan, amiről beszélhettek?

2020 még nagyon távolinak tűnik, de vannak terveink. Többnyire új dalok, klipek, kérdezz-felelek videók és minél több koncert. Nem akarunk és nem is fogunk megállni.

Ha kíváncsi vagy, hogyan kapták a nevüket a világ legnagyobb zenekarai, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Ezeket tutira nem tudtad! Így kapták nevüket kedvenc zenekaraink