Tóth Gabi teljesen kiakadt a Sztárban sztár leszek! legújabb adásában

TV2/Sztárban sztár leszek!
Bíborka

Feszült pillanatoknak lehettünk tanúi.

A Sztárban Szár leszek! legújabb adásaiban Tóth Gabinak és Pápai Jocinak sikerült felállítania a csapatát: 4-4 fantasztikus énekessel várják az élő adásokat. Persze mindez nem sikerült anélkül, hogy feszültség ne alakult volna ki a stúdióban, miközben a zsűritagok azon izgultak, hogy jól döntsenek, a versenyzők tűkön ülve várták az eredményt.

Természetesen sokszor előfordul, hogy még a zsűritagok sem értenek mindig egyet egy-egy versenyző teljesítménye kapcsán. Vannak olyan egyedi esetek, amikor az egyik tagnak nagyon tetszik, amit látott és hallott, míg a másik egyáltalán nincs megelégedve ezzel.

Pontosan ugyanez a forgatókönyv játszódott le a vasárnapi adásban is, ahol Pápai Joci csapata mutatkozott be, jobbnál jobb produkciókkal. A szereplők között Sára is fellépett, aki ezúttal Dua Lipa zenéjét hozta el, míg az válogató alkalmával Amy Winehouse egyik slágerét énekelte el. Utóbbi óriási sikert aratott, így a zsűri nagy reményekkel várta a fiatal tehetséget.

Majka és Tóth Gabi egyetértettek abban, hogy Sára nem hozta azt a színvonalat, amit az előző alkalommal, míg Pápai Joci elgondolkodott rajta, hogy leültesse – valaki helyére – a lányt. Ezen nagyon kiakadt Tóth Gabi, az énekesnő igazságtalannak nevezte Jocit, és állította, mind a hárman jobban teljesítettek Sáránál, így egyáltalán nem érti, miért gondolkodik el azon, hogy leültesse. IDE kattintva megnézheted a felvételt.

Az énekesnő hatalmas változáson ment keresztül:

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Elképesztő, mennyit változott Tóth Gabi a Megasztár óta