Ebben változtatta meg Tóth Gabi életét a terhesség

Instagram
Kálmán Zsófi

Tóth Gabi imádja a várandósság minden pillanatát, de persze nem megy minden úgy, mint régen.

Tóth Gabi és Krausz Gábor április végén osztotta meg a világgal a hírt, hamarosan kisbabájuk fog születni. Nem titok, hogy Gabi régóta várt erre a pillanatra, hisz volt idő, mikor azt hitte, vele ez sosem történhet majd meg, ám a sztárséffel való kapcsolatára úgy tűnik, gyorsan rábólintottak az égben.

Azóta már azt is tudjuk, hogy a kicsi mikor fog megszületni, Gabi pedig az első trimesztert leküzdve végre megint jól van. A kezdeti rosszullétek után az énekesnő újra munkába állt, hamarosan pedig a Sztárban sztár leszekkel tér vissza a képernyőre, de most úgy tűnik, ez is kevés neki:

A rosszullétek szerencsére már véget értek, most úgy érzem, majd’ kicsattanok az energiától. Persze igyekszem pihenni, és nyugton lenni, de ez ennyi állandó pörgés után egyáltalán nem könnyű feladat, mondhatni borzasztó, úgyhogy amivel csak lehet, próbálom lefoglalni magam. Például evéssel.

- nyilatkozta a Borsnak Gabi.

Ez viszont komoly próbatétel elé állítja, az alakjára mindig kényes sztár próbál figyelni az étkezésére, de egy profi séf mellett ez nem lehet könnyű feladat:

Abszolút hallgatok a testemre és a babára. Tudatosan figyelek a táplálkozásra, mert színpadi emberként nem tehetem meg, hogy teljesen elengedjem magam. Sokkal jobban ki vannak rám élezve az emberek, éppen ezért, amit az agyam kíván, azt száműzöm, de egyébként meg kicsit sem sanyargatom magam.

-

Van, ami viszont nem változott, Tóth Gabi azt is elmondta, hogy a várandós kismamáknál tapasztalható túlérzékenység nála eddig sem volt új dolog, egész életében úgy érezte, mintha terhes lenne, ugyanis egy mosóporreklámon is képes elsírni magát.