Tóth Gabi élete legdögösebb fotóját posztolta - melltartó nélküli képen ragyog

TV2
Emma

Tóth Gabi igazán kirobbanó formában van!

Tóth Gabi mostanában a magánélete miatt került a figyelem középpontjába. Szinte bombaként robbant a hír, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor elválnak, a rajongókat derült égből villámcsapásként érte a hír, hiszen kapcsolatuk stabilnak és kiegyensúlyozottnak tűnt.

Az ő kapcsolatuk is tökéletes példa arra, hogy sosem tudhatjuk, mi zajlik igazából egy pár életében a színfalak mögött. Gabi posztjai alapján mindig úgy tűnt, hogy felhőtlen a boldogságuk, sőt szentendrei álomotthonukat is nem olyan régen vették meg. Aztán Krausz Gábor mindenkit meglepett, mikor bejelentette, véget ért a Tóth Gabival való kapcsolata, nem sokkal később pedig az énekesnő is megosztotta a nyilatkozatot Instagramon. A két poszt között egyetlen aprócska különbség volt, amit a legtöbben azonnal ki is szúrtak és beindultak a találgatások, hogy Gabi és a Fricska Táncegyüttes egyik tagja összejöttek. Gyorsan kiderült, hogy több ez, mint pletyka, hiszen még a nyáron több alkalommal elcsípték őket együtt.

Hogy mióta tart a kapcsolatuk és hogyan találtak egymásra, arról Tóth Gabi még egyelőre nem nyilatkozott, de Instagram posztjai és sztorijai alapján úgy tűnik, nagyon boldog jelen pillanatban. Egy felszabadult, szuperszexi fotót is megosztott, ahol bőrkabátban, melltartó nélkül pózol!

Talán ez az eddigi legdögösebb fotó, ami Tóth Gabiról készült:

Ezek a sztárok is a válás után találták meg a boldogságot:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Válás után jött az igazi - Híres magyar emberek, akik másodjára értek révbe

Tóth Gabi rengeteget változott az évek során:

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Elképesztő, mennyit változott Tóth Gabi a Megasztár óta