Tóth Andi szegecses nyakörvben finálézik: igazi vadmacskává változott

TV2
Emma

Elérkezett a Sztárban sztár fináléja, ma este kiderül, ki lesz idén Magyarország legsokoldalúbb előadója.

A döntőben Valkusz Milán, Oláh Ibolya, Schoblocher Barbara és Gubik Petra csapnak össze. A nagyszerű produkciók mellett ma egy nagy bejelentésre is készülhetünk a műsor alatt, de azt, hogy a bejelentés mivel kapcsolatos, azt egyelőre még nem tudni. Az viszont biztos, hogy köze van hozzá Rózsa Gyurinak is, ugyanis minderről ő számolt be Instagram-oldalán.

Olvasd el ezt is!
Tóth Andi nem semmi módon üzent a világnak, hogy nem szomorkodik, és erősebb, mint valaha

A zsűritagok pedig az utolsó adásban is biztosan kitesznek magukért, már alig várjuk a kritikákat és a biztató szavakat. Bár a zsűri helyett ebben az adásban már a nézők döntenek, a zsűritagok sem szorulnak háttérbe, nem is tudnának, amíg olyan profi divattervezők és stylistok öltöztetik őket, mint Kiss Márk, Richárd Demeter és Holdampf Linda.

Tóth Andi mai szettjéről is Kiss Márk gondoskodott. Az énekesnő tőle szokatlanul egy színes, állatmintás szettet viselt, ami viszont örök, az a vagányság. Most sem csalódtunk Andiban! A vadmacska stílushoz a göndör fürtök is tökéletesen illenek, melyek Frohner Fecó keze munkáját dicsérik.

Ez a stílus elképesztően jól áll neki!

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Ezek voltak Tóth Andi szettjei hétről hétre a Sztárban sztár című műsorban