Promóciók
El sem hiszed, mit művelt egy nő Tom Hiddleston előadása alatt

Ez is érdekelhet
június 7
Mindenki Lokija, azaz Tom Hiddleston Tom Hiddleston színész 46cikk 2galéria 2videó Még több róla nem kevés nő szerint nagyon vonzó, sok női rajongót tudhat a magáénak. Mikor színházban játszik – például most, az Árulás című darabban – a közönség soraiban is számos nő foglal helyet, és áhítattal hallgatják, ahogy beszél. Most egy egészen furcsa eset történt, mikor a szerelmi háromszögről szóló drámát játszotta: az egyik női nézőnek egy kicsit jobban is tetszett a darab, mint amennyire kellett volna.
Állítólag egy harmincas nő, aki párjával érkezett, a darab alatt elkezdett nyögni és sóhajtozni, egyre hangosabban, majd abbahagyta. A dráma vége környékén, mikor Hiddleston megcsókolja színpadi partnerét, a nézőtéren ülő nő ismét nyögni kezdett, majd hátracsapta a fejét, tapsolt, és kisétált a színházból.
Kiderült, a nőnek orgazmusa volt Tom Hiddleston Tom Hiddleston színész 46cikk 2galéria 2videó Még több róla hangjától és látványától.
Ha beülsz Tom Hiddleston előadására, ne a B3 széket válaszd
- javasolta egy Twitterező, aki végignézte a nő produkcióját.Ha pedig a rajongóknál tartunk, csekkold le, hogyan pózoltak velük egyes színészek.
Hogy tetszett a cikk?
június 7
5 foglalkozás, ami már 30 éves kor alatt is 1 millió forintot hozhat a kasszára havonta Magyarországon
Csábító lehet 1 millió forintot keresni havonta, máris mutatjuk, mihez kell érteni hozzá.
Angelina Jolie óriási változásra szánta el magát: új hajszíne maga a tökély
Angelina Jolie-t utoljára a 90-es években lehetett szőkén látni, mégpedig az Észvesztő című filmben.
Harry herceg bevallotta: úgy gondolta, nem Károly az igazi apja, hanem Diana szeretője
Sokáig hitt a pletykáknak, a hasonlóságot elnézve, nem is csoda.
„Én vagyok a menyasszony, és én döntök: nem szeretném, ha a vőlegényem nagyanyja részt venne az esküvőmön”
Nem semmi, milyen sztori kelt szárnyra a napokban a netezők körében. Te vajon kivel értesz egyet?
A hét legjobb programja: Jazz, Bossanova és Smooth Jazz örökzöldek a Glédában
Buda legszebb ékkövének tartott étterme hozza el a hét legzseniálisabb programját!
Napi horoszkóp június 7.: a Mérlegeknek érdemes a józan eszükre hallgatniuk, a Vízöntőknek végre önmagukra is jut egy kis idejük
A csillagok a hét közepére is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!