Joy NowJoy Now

Ez történik most velünk, Joyosokkal

Még több bejegyzés mutatása

Csatlakozz hozzánk a viberen!
#Joy Facebook

Rajzfilmfigurává műttette magát a 25 éves nő!

Rajzfilmfigurává műttette magát a 25 éves nő!
Facebook
Viber
Twitter
Pinterest
Előfizetek
A svéd származású 25 éves Pixee Fox eddig milliókat költött a külsejére: több műtét mellett, legutóbb 6 bordáját is kivetette, hogy vékonyabb legyen a dereka.

A mindössze 25 éves modell külsejének átalakítását, elmondása szerint rajzfilmek és Disney mesék inspirálták. A rajzfilmkarakterek közül leginkább talán Jessica Rabbit, akinek hasonlóan vékony a dereka, mint a szőke lánynak, aki 6 bordáját vetette ki ennek érdekében. Pixee-nek ezen kívül volt már 4 mellnagyobbítása, arc- és fenékfelvarrása és az orcáit és ajkait is feltöltette. A legutóbbi borda-eltávolító operációval kapcsolatban elmondta: ez volt élete álma! Ugyanis az volt vele a célja, hogy övé legyen a világ legvékonyabb dereka, ezt pedig úgy tűnik, hogy sikerült is elérnie.

Pixee azt is bevallotta egy nemrég vele készült interjúban, hogy a nap 24 órájában egy speciális fűzőt is visel, hogy a derekát még keskenyebbre formálja. Eddig nagyjából 36 millió forintnak megfelelő összeget költött plasztikára. Ez azért is durva, mert ennek a pénznek több mint a felét Instagramos és az egyéb közösségi oldalakon összegyűlt rajongóitól kapta.

Neked mi a véleményed az extrém kinézetű lány plasztika-szenvedélyéről?

Soha többé narancsbőr! 5 dolog, amit betartottam a cél érdekében

A bikiniszezon közeledtével a narancsbőrkérdés ismét előtérbe kerül, és jó, ha tudod, sosem késő felvenni a kesztyűt!

Fizess elő a Joyra! 3 lapszám 1485 Ft helyett 999 Ft!

Csak 999 Ft

A kereséshez kezdj el gépelni!