Ezt tanultam a szexről a The Sims segítségével: te is játszottál vele?

The Sims nevű játék
Kata

„WooHoo” – valld be, hogy te is indokolatlanul sokszor nyomtál rá erre a gombra!

The Sims – ugye számodra sem ismeretlen ez a szuper videojáték, amelynek első, még nagyon kezdetleges verziója 2000-ben, vagyis immár 23 éve jött ki? Azóta megjelent a második, harmadik, negyedik rész, számos bővítmény, illetve az okostelefonokra, tabletekre készült változat is, ez a világ egyik legnépszerűbb játéka a mai napig.

Különösen az Y generáció van odáig érte, ők azok a felnőttek, akik 1985 és 1995 között születtek, vagyis gyermekként találkoztak először a valóságot, felnőttséget szimuláló játékkal.

A lányok akkoriban úgy tekintettek rá, mint egy hatalmas babaházra, szinte mindenki saját magáról mintázta a karaktereket, csak azok sokkal szebbek és trendibbek voltak. Na, meg gazdagok, akik dúskáltak a Simoleonban, mert senki nem félt a csaló kódtól, nem volt olyan, aki ne tudná, mi az, hogy „klapaucius” és „motherlode”.

Olvasd el ezt is!
A Trónok harca két szereplője kapta a The Last of Us főszerepeit

The Sims: Szerelem és szex

A legtöbb szülőnek valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy a gyerekjátéknak tűnő The Sims-ben a karakterek képesek szerelembe esni, sőt szexelni is, éppen ezért nagyon sokan már extra fiatalon, akár 7-10 évesen játszhattak vele.

Persze a készítők valamennyire „álcázták” a dolgot, a szexet „WooHoo”-nak, a védekezés nélküli szexet pedig „Try for Baby”-nek nevezték. A karakterek ilyenkor fura hangokat adtak ki Simlish nyelven, miközben a takaró alatt „üldözték” egymást az ágyban. Később már a jakuzziban, a csillagvizsgálóban és a rakétában is mehetett a hancúr.

forrás: The Sims

„Emlékszem a barátnőmmel építettünk egy ötemeletes házat, megformáltuk magunkat Sims karakterekké és beköltöztettük a pasijainkat, Zac Efront és Taylor Lautnert. Sokszor nyomtuk meg a WooHoo gombot, de nem hiszem, hogy igazán értettük, mi történik. Az persze kiderült, hogy baba lesz belőle, ez izgalmas volt!” – emlékezett vissza a most 27 éves Amanda a PureWow magazinnak.

„Csak hétéves voltam, amikor először játszottam, abban a hitben voltam, hogy amit látok az csak meztelen emberek csókolózása vagy együtt alvása, a szexről még fogalmam sem volt. Évekkel később értettem csak meg!” – mondta a most 26 éves Piper.

„Eleinte azt játszottam, hogy készítettem egy lila bőrszínű családot, akik a városbéliekkel jöttek össze, így hamarosan mindenki rokonságban állt mindenkivel, ráadásul mindenki lila volt. Később pedig a karakteremmel elkezdtem fiúkkal és lányokkal is járni, nagyjából ekkor értettem meg, hogy biszexuális lehetek” – mesélte a 32 éves Kitty a lapnak.

A The Sims sokat segített ennek a korosztálynak abban, hogy jobban megértse ébredező szexualitását és ne féljen tőle, olyan dolgokat tehettek meg, amikhez a valóságban még túl éretlenek, visszahúzódóak voltak.

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
A 90-es és 2000-es évek legjobb videójátékai