Teszt: egy villámgyors számítással kiderítheted, hogy a párod valóban a lelki társad-e
Hiszed vagy sem, a szerelemhez valóban létezik megoldóképlet, mi pedig már mutatjuk is neked, hogyan oldhatod meg a lelki társ-egyenletet!
Ha szerelemről van szó, vannak, akik a horoszkópok kompatibilitásában hisznek, mások különböző jelekre figyelnek a kapcsolatukban, például arra, hogy a partnerük megnevetteti-e őket, támogatja-e a céljaikat, mellettük áll-e mindenben. Vannak, akik azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást, ellenben mások szerint éppen a hasonló személyiségek tartanak ki egymás mellett hosszútávon. Nem számít, melyik tábort erősíted, ugyanis akad egy olyan módszer, amivel bárki könnyedén kiszámíthatja, igaz-e a saját elmélete. A TikTok-on elhíresült trükköt joggal nevezhetnénk akár lelki társ-egyenletnek is: akinek kijön a matek, az jó eséllyel éppen a számára tökéletes partnerrel él kapcsolatban. Ne aggódj, a képlet nem bonyolult és persze számológéppel könnyedén le is vezetheted azt.
Mutatjuk, mit kell tenned!
- Kapj elő egy lapot!
- Írd fel rá a partnered életkorát, majd tegyél mögé két nullát, hogy négyjegyű számot kapj!
- Vezesd fel alá és vond ki ebből a saját születési dátumodat!
- Az eredményhez add hozzá a jelenlegi naptári évet!
- Ha a kapott számban egymás alatt szerepel a saját és a partnered életkora, akkor szerencsés vagy, hiszen ő lehet a lelki társad!
Na, neked stimmel a matek?
De persze a jelekre is odafigyelhetsz azért!
7 jel, hogy a szerelmed egyben a lelki társad is
Persze minden kapcsolaton lehet dolgozni, hogy még kiegyensúlyozottabb legyen!
4 dolog, amit a boldog párkapcsolatban élők kérés nélkül megtesznek a másiknak