„Motivált a bizonyítási vágy” - interjú a TV2 sikerműsorának kiesőjével Tarján Zsófival

Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnőjeként lett híres, ő mégis megmaradt annak a szerény embernek, mint a karrierje kezdetén. Hangja mellett pozitív és nyitott személyiségével is magával ragadta a közönséget, amit az elmúlt hónapokban bátor, tabutémákat döntögető véleményével is megerősített bennünk. A közönséget pedig a Sztárban sztár műsorában nyújtott teljesítményével is sikerült még jobban megnyernie.

Művész család gyermeke vagy. Túlzás azt mondani, hogy előre megvolt írva, hogy te is ilyen vonalon fogsz érvényesülni felnőttként?

A művészet mindig ott volt. Nálunk az volt a sztenderd, hogy a művészet maga a szeretet, a tisztelet és az alkotás. Én eleinte vizuális művészetekkel kezdtem el foglalkozni és festők iránt rajongtam: Salvador Dalí, Picasso, Bosch… A zene is ott volt, de csak később mertem belevágni, mert úgy éreztem kevés vagyok hozzá. Aztán ez az évekkel persze változott és egyre nagyobb bátorságom volt kiteljesedni benne.

Ebben nagy segítségedre voltak a szüleid?

Általuk figyelhettem meg sok mindent, például azt, hogyan dolgoznak, milyen egy stúdiófelvétel, hogyan és mennyire kell megtanulni egy dalt. De így is féltem attól, hogy nem leszek benne sikeres...

Pontosan miért?

Volt bennem frusztráció, hogyan fogom elérni, mi lesz annak az útja, hogy emberek elé kerüljön a produktumom. Olyan ez, mint amikor elindulsz egy sötét autópályán és nem látod az előtted lévő 50 kilométert, csak a 200 métert és nem hiszed el, hogy van egy cél, amit igenis el fogsz érni az út végén.

Neked mi volt az út vége?

Amikor megismertem a zenekarom tagjait és nekifogtunk a munkának. Ahogy megszólaltunk, amilyen tartalmasak voltak a szövegeink, egyszerűen éreztem, hogy valami jót fogunk alkotni. Motivált a bizonyítási vágy, a közönség és a szakma elismerése is, mert a suliban sosem voltam népszerű. Meg akartam mutatni, hogy belőlem is lehet valaki.

Ma már hazánk egyik legsikeresebb zenekarának vagy az énekesnője. Mi lett a célod ezután?

Hogy jobb emberré váljak. Az egocentrikus részem elkezdett átformálódni, megváltozni és már nem az önbizalmam volt a középpontban, hanem egy sokkal tartalmasabb élet és személyiség fejlesztése. De ehhez is időre és rendkívül sok tapasztalásra volt szükségem.

Most ott vagy, ahol lenned kell?

Nem akarok telhetetlen lenni, hiszen szeretnek és foglalkoztatnak minket. Nagyszerű dalokat csinálunk és igazi családnak érezzük a zenekart, de most is vannak megvalósításra váró tervek, amelyeken nem szeretünk sokáig ülni. Haladni akarunk, alkotni és mindig olyat mutatni, amit eddig nem láttak tőlünk az emberek. Ha 10 évvel ezelőtt beszélünk, a mostani állapotom lehetett volna egy cél is, de közben átszíneződtek a célok olyan módon, hogy most már a nyugalomé, a befelé fordulásé lett a főszerep. A fő cél, hogy stresszmentesítsem magam és a környezetem.

Mennyire volt nagy rajtad a nyomás induláskor?

Van egy Startup című számunk, ami pontosan arról szól, hogy minden új projekt, startup elindulása nehéz és óriási energiabefektetést igényel. Én ahhoz tudnám hasonlítani ezt a helyzetet, mint amikor kievezel a hullámverések közepette egy lakatlan szigetről és nem tudod, hova jutsz, de bíznod kell benne, hogy eljutsz egy kontinensre, ahol meg tudod mutatni magadat. Itt persze a lényeg a hullámveréseken van, amelyek újra és újra arcon csapnak és úgy érzed, soha nem fogsz kijutni a közepéből. Na, ekkor kell igazán hinned abban, hogy ez nem így lesz. Persze ezeket a Honeybeasttel is megéltük, voltak hullámvölgyek, kétségek, de ezeket sosem akadályként, hanem feladatként kezeltük, amiket együtt, közös erővel oldottunk meg. Kis tyúklépésekben haladtunk előre, jött egy dal, aztán kettő, végül a koncertek. Nekünk ez volt az, amikor megérkeztünk a kontinensre.

A híressé válásotokkal te is nevet szereztél magadnak, méghozzá önállóan. Mennyire tudtad ezt kezelni?

Híres édesanyával felnőni azért is előny, mert láttam, hogyan kell ezt profiként kezelni. Nagy segítségemre volt abban, amikor láttam, hogy egyre többen ismernek meg az utcán és a fellépéseken. Szerintem ezt minden előadónak helyén kell kezelnie úgy, hogy ne szálljon a fejébe a siker és a népszerűség, amit a közönségének köszönhet.

Napjainkban a zene – akárcsak más munkák – szoros szimbiózisban van a közösségi médiával. Szinte kötelező lett jelen lenni, aminek tudjuk, hogy a szép követőszám mellett vannak kemény és csúnya oldalai is….

Sosem engedem be a negatív dolgokat. Voltam trolltámadások áldozata és a mai napig felbukkannak különböző emberek, akik a személyeskedésben és a bántásban lelik az örömüket, de van egy kifejezés, hogy: Ne etesd a trollokat! Tehát, ha nem reagálsz és nem veszed magadra a megjegyzéseiket és a rosszindulatú kommentjeiket, akkor nem tudnak miből erőt gyűjteni. Ma már bárhonnan nézzük a közösségi oldalak kezelése is egy nagyon tudatos és koncentrált kommunikációt igényel, mivel ezek nélkül már nem lehet létezni. Ezt én is tudom, és a sok rossz mellett, sok jót is ad a világnak. Többek között, hogy közvetlenül beszélhetünk a közönséggel.

Az elmúlt időszakban a zene mellett egyre többször beszéltél őszintén magadról vagy a téged ért történésekről. Akár az életmódváltásodról, akár arról, milyen negatív élmények értek mások által. Ezt fontosnak tartod?

Ismert emberként nemcsak a jó, hanem a fájdalmas – mindenkit érintő – dolgokról is kell beszélni. A kell szót itt azért is emelném ki, mert sok mindent kezelnek az emberek tabuként, amit egyáltalán nem kéne. Nálam ez a súlyproblémák és az inzulinrezisztencia voltak. Nagyon sok mindenkit érintenek és kicsit sem ciki róla beszélni.

Nálad mi a helyzet?

Most jutottam el oda, hogy orvosi segítséget kell kérnem, mert célzottan és személyre szabottan csak szakember tud megoldást nyújtani a problémára. Itt persze nem a külsőről van szó, hanem az egészségről. Ha valaha a külső érdekelt volna, akkor már réges-rég sovány lennék. Főleg, hogy az én szakmámban nagyon fontos tényezőként szokták megjelölni.

Mikor láttad, hogy ez egy komolyabb utánajárást kíván meg?

Hosszú idő volt, de be kellett látnom, hogy a saját magam által jónak tartott diéták vagy módszerek egyszerűen nem érnek célt. Jobb később, mint soha, ami az én esetemben tényleg beigazolódott. A lelkemet illetően igyekszem egyensúlyt tartani, mert olyan, mint a víz: sokszor hullámzik, de a tudatos figyelem a belső harmóniára sokat tud segíteni rajta. A karanténidőszakban jöttem rá, mennyire fontos ehhez az elvonulás, amit az elmúlt években is tartottam.

Milyen jövőt látsz magad előtt?

Lesz, ami lesz. Igyekszem belesimulni a sors folyamataiba, mert igazából, amit tervezünk az egy dolog, de a legtöbbször az élet alakítja a történetünket. Egy stresszmentes, boldog, zölddel teli otthonra vágyom, állatokkal és családdal, méghozzá egészségben. Ez lehet közhelyes, de az utunk végén szerintem mindannyian erre vágyunk a legjobban.

Ezt olvastad már?