"Sorsszerű találkozások alakították az életem" - interjú a Sztárban sztár versenyzőjével, Schoblocher Barbival

Röviden így lehet leírni a Blahalouisiana énekesnőjét, Schoblocher Barbarát, aki álomszerű karriert futott be. Sosem ismert lehetetlent, ha zenéről volt szó, ma pedig hazánk egyik legnépszerűbb zenekarának oszlopos tagja. De, ha ez nem lenne elég, jelenleg a Sztárban sztár műsorának versenyzőjeként láthatjuk a képernyőn...

Sok zenésztől hallottam, hogy volt B terv az életében, hiszen hiába a tehetség, a legtöbb ember számára sosem jön el az átütő siker… Te viszont nem adtad fel az álmodat, és a főiskolán is zenét tanultál. Nekem ez nem tűnik B tervnek…

Ha nem vettek volna fel elsőre, akkor valószínűleg kimentem volna a nagynénémhez New Yorkba kalandozgatni, vagy jelentkeztem volna valami furcsa nevű OKJ képzésre, de a következő évben újra próbálkoztam volna. Így visszagondolva, nagyon tudtam, hogy mit akarok, de közben mégsem. Sorsszerű találkozások alakították az életem, mint például amikor 2011 őszén Jancsó leült mellém a kollégium folyosóján. Ki tudja, ha ez nem történik meg, lehet, hogy nincs a Blahalousiana.

Ha jól tudom, 12 évesen kezdtél el komolyan foglalkozni a zenével. Sőt még magántanárhoz is jártál. Mindig ilyen következetes voltál, ha a jövődről vagy éppen a zenei karrieredről volt szó?

Abban az időben járunk, amikor az első Megasztár hatalmasat tarolt itthon. Egy napon egy lány a felettünk lévő osztályból szólt, hogy indul Baján egy énekstúdió, és meghallgatást hirdetnek. Elmentem a meghallgatásra, felvettek a stúdióba, és egészen 2011-ig tanultam náluk. A stúdiót Kirsch Péter vezette, akinek hála rengeteg énekversenyen vettem részt. Az egyik ilyen alkalommal ismertem meg Pély Barnát, aki azonnal a „szárnyai alá vett”, és meggyőzött engem és a szüleimet, hogy felvételizzek a Kodolányira. Ekkor voltam 16 éves, két évem volt felkészülni, úgy, hogy semmilyen zenei előképzettségem nem volt a könnyűzenei énektechnikán kívül, de aztán valamilyen csodával határos módon felvettek. Imádtam ezt csinálni, e körül forgott az életem! A tudatosság csak a húszas éveimre kezdett mellé szépen kialakulni.

Mit szóltak a szüleid, hogy nem irodai munkát végző ember lesz belőled? Támogatók voltak?

Mindig támogattak, és nagyon büszkék rám. Nagyon hálás vagyok nekik. Édesanyám külföldön vállalt munkát, hogy ki tudják fizetni az egyetemet. Elképesztően szerencsés vagyok, hogy ebbe a családba születtem, és a gyerekük lehetek.

forrás: Sivák Zsófia

Schoblocher Barbara

2012 óta az ország egyik legnépszerűbb magyar zenekarának az énekesnője vagy. De mégis hogyan indult el a karriered a Blahalouisianában?

Jancsó Gábor leült mellém a koli folyosóján, és megkérdezte, milyen zenét szeretek. (nevet) A sztori az az, hogy a fiúk (Laci, Szaja, Ádám és Jancsó) már kiskoruk óta együtt zenéltek. Volt egy zenekaruk Mórocz Tomival, amit úgy hívtak, hogy Jacked, és elég menők voltak, de 2010 körül feloszlottak. Aztán lett a Barbi és a fiúk felállás, amihez becsatlakozott Máté egy pár évvel később. A többi pedig már azt hiszem, hogy történelem!

Mindig is felnéztem azokra, akik egyedüli nőként állják meg a helyüket a férfiak között. Ez az elképesztő egyensúly pedig a Blahalouisiana energiáin is érződik, de ez valóban így van? Vagy azért meg kell velük vívnod a magad harcát?

Nem tudom, milyen nőkkel együtt dolgozni. Ezt a kérdést azzal szoktam elviccelni, hogy „mennyivel nehezebb lenne a Spice Girlsben a legjobb csajnak lenni.” Olyan ez, mint egy hatfős párkapcsolat, néha nagyon romantikus, néha nehéz, de hosszú távra tervezünk egymással, és sokat dolgozunk azon, hogy a harmóniát és az egyensúlyt jól fenntartsuk.

Az énekesnők között minden túlzás nélkül az egyik legfeltűnőbb személyiség vagy, ugyanis a zeneiséged mellé társul egy nagyszerű stílus és egy érzéki kisugárzás is, amit nemcsak a zenei berkekben gondolnak így, hanem a rajongók is. Ilyen lenne a valódi Schoblocher Barbara?

Utálom, amikor valaki egy felvett szerepet játszik, én maximálisan önmagam szeretnék lenni, mindenféle korlát nélkül jól szeretném érezni magamat a bőrömben, és persze mindent úgy, hogy ez azoknak az embereknek is jó legyen, akiket szeretek, és akikre felnézek.

Amikor az egyik fesztiválon láttalak fellépni, az volt az első gondolatom, hogy pontosan az az énekesnő vagy, aki nemcsak előadja, hanem át is éli a dalokat. Olyan atmoszférát teremtesz, amire kevés példa van. Ez mindig ösztönösen jött belőled?

Vannak emlékeim egészen kiskoromból, ahogy a szobámba zárkózva sírok Robbie Williams „She's The One” című dalára, ekkor úgy 7 éves lehettem, fogalmam sem volt, miről szól, de meghatott.Szuperérzékeny vagyok, és ezt ha akarom, sem tudom leplezni. Nem tudom nem átélni a dalokat.

Mennyire szoktál a jövőn gondolkozni?

Nagyon?! Talán néha túlságosan is, de inkább álmodozok és tervezgetek, mint szorongok. Mondjuk, mostanában ez az arány 50-50% volt, de ez mindig változik.

Ha azt mondom, színpad, mi az első gondolatod?

F*CK YEAH!!!

Az eredeti interjú a JOY Magazin 2021/04-es lapszámában található

Ezt olvastad már?

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!