Fiatal szerető, alárendeltség - elmondjuk, miért toxikus Nicole Kidman új filmjének témája

A történet középpontjában egy látszólag sikeres és rendezett életet élő nő áll, aki valami újat, izgalmasat keres, és ezt végül egy nála jóval fiatalabb férfival való kapcsolatban találja meg. A film ezt a viszonyt teljesen normálisnak, sőt kívánatosnak állítja be, miközben egyáltalán nem foglalkozik annak mélyebb hatásaival, következményeivel.

Miért van az, hogy egy nőnek soha semmi nem elég?

A film egyik legmérgezőbb üzenete az, hogy egy nő, ha betölti az ötvenet, biztosan elégedetlen lesz az életével. Mintha egy bizonyos kor után kötelező lenne válságba kerülni, és mindent felrúgni, amit addig felépített. Ez a narratíva rendkívül káros, mert azt sugallja, hogy egy nő nem lehet egyszerűen csak elégedett – mindig keresnie kell valamit, mindig kell valami, ami újra „élővé” teszi. És persze a film szerint ennek az „újnak” egy férfinak kell lennie, különben nem is számít.

De miért van az, hogy az idősebb női karaktereket a legtöbb filmben csak akkor ábrázolják érdekesnek, ha valami drasztikus dolgot tesznek? Miért nem lehet őket egyszerűen úgy bemutatni, mint akik jól érzik magukat a saját bőrükben, akiknek nem kell senki más ahhoz, hogy teljesnek érezzék magukat? A Jókislány sajnos ezt az egyszerű, de fontos lehetőséget elpazarolja.

forrás: imdb

Fiatal szerető és alárendeltség – tényleg ez az egyetlen kiút?

A másik problémás pont az, ahogyan a film a fiatalabb férfival való kapcsolatot idealizálja. Nem egy egyenrangú, egészséges kapcsolatként mutatja be, hanem úgy, mintha a nőnek szüksége lenne arra, hogy újra kislánynak érezze magát, hogy alárendelődjön egy férfinak – még ha az a férfi a fia lehetne is. Hiába próbálják erős női karakterként eladni a főszereplőt, amint a fiatal férfi bekerül a képbe, teljesen elveszíti önállóságát, és újra a férfi figyelme és vágya határozza meg az értékét.

Képzeljük el ugyanezt a sztorit fordítva: ha egy 50 éves férfi létesítene kapcsolatot egy 25 év körüli nővel, azonnal előkerülnének a hatalmi egyensúlytalanságról szóló kritikák. De ha egy nő teszi ugyanezt? Akkor az „felszabadító” és „bátor” dolog? Ez a kettős mérce önmagában is problémás, de a nagyobb baj az, hogy a film mindezt romantikus, követendő példaként ábrázolja.

forrás: imdb

Miért nincs több valódi női történet?

A Jókislány legnagyobb hibája az, hogy nem mer valóban őszintén beszélni arról, mit jelent nőnek lenni 50 felett. Ehelyett visszanyúl a régi, unalomig ismételt klisékhez: egy nő csak akkor lehet boldog, ha fiatalnak és kívánatosnak érzi magát, és ha ehhez egy gyerekével egyidős szeretőt kell találnia, akkor ám legyen. De miért nem készül több olyan történet, ami arról szól, hogy egy nő ebben a korban is lehet magabiztos, önálló és teljesen elégedett az életével – anélkül, hogy ezt egy férfi vagy egy botrányos kapcsolat igazolná?

De, hogy én mit szűrtem le a Jókislány című alkotásból? Nos, ez egy felszínes, félrevezető film, ami modern köntösbe csomagolva tálalja a legtoxikusabb női szerepeket. Nem arról szól, hogyan találhatja meg egy nő önmagát 50 felett, hanem arról, hogy hogyan kell még mindig egy férfi jóváhagyására vágynia – akár egy fiatalabb partner, akár egy szenvedélyes kaland formájában. Ehelyett sokkal fontosabb lenne végre olyan történeteket mesélni, amelyekben az érett nők nem kényszerülnek bizonygatni az értéküket. Mert egy nő nem attól válik érdekessé, hogy mennyire fiatalnak vagy kívánatosnak érzi magát – hanem attól, hogy önmaga lehet, mindenféle külső megerősítés nélkül is.

Napjainkban az 50 feletti filmcsillagok élik fénykorukat!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!